Az év első magyar gyümölcse mindig a földieper, amelyet Békéscsabán is helyi termelőtől vásárolhatunk meg; már az árak is kezdenek lejjebb kúszni.
– A fóliáshoz hasonlóan a szabadföldi szamóca is csúszik a hűvös időjárás és az áprilisi fagyok miatt. Általában május közepe felé szoktuk kezdeni az árusítást, most lehet, hogy egy-két héttel később. A fóliás gyümölcsöt szépen fokozatosan váltja majd a szabadföldi – fogalmazott Povázsayné Kovács Kitti, a Kovács Farm marketing menedzsere.
A szamóca egyik legkomolyabb kártevője a pár éve megjelent bundásbogár, mely ellen most is védekeznie kell a gazdáknak. A bogarak ellen narancsolajjal és vízzel védekeznek, hiszen nincsen más mód a növények effajta védelmére.