Az invenciózus kiállítás kapcsán a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója kiemelte, hogy Éber Tamás kiállítási anyaga remekül passzol a "Minden, ami Csabai" elnevezésű programba. Bácsmegi Gábor arra is kitért, miként vették fel a kapcsolatot a művésszel.
– Éber Tamás keresett fel bennünket egy ötlettel, több mint négy évvel ezelőtt. Volt egy olyan anyaga, amit szeretett volna megmutatni nekünk. Ezután személyesen mentem el a műhelyébem, ekkor már egy anyag kivételével mindegyik kész volt. Amikor megláttam a munkáit, az fogalmazódott meg bennem, hogy ilyet még nem láttam. Tamás hozzátette, hogy ezt az anyagát még nem mutatta be sehol, így a premier nálunk, a Munkácsy Mihály Múzeumban lehetne. Így indult a tárlat szervezése, de még neki is szüksége volt egy kis időre, hogy befejezze a maradék alkotást, illetve mi is beillesztettük az anyagot a programsorozatunkba – fogalmazott Bácsmegi Gábor a behir.hu-nak.
Az igazgató kiemelte, hogy az intézmény alapfelfogásához is illik a tárlat anyaga.
– A munkatársaimmal együtt nyitottak vagyunk az új dolgokra. Kifejezetten szeretjük az érdekességeket. 2013 óta teljesen új alapokra helyeződött a kiállítás-szervezési stratégiánk, ami remekül bevált. Ez egyértelműen kikövetkeztethető a számokból is, hiszen többször kellett kiadnunk könyveket. Majd megérkezett hozzánk az NFC. A Munkácsy Mihály munkásságát bemutató kiállítás is teljesen új stílusban készült el, nagyon szeretik a látogatóink. Úgy gondolom, hogyha van valami újdonság, akkor azt érdemes megnéznük – tette hozzá az igazgató, majd örömét fejezte ki, hogy a Fény a fában című tárlat helyi kötődésű művészekre fókuszál.
Éber Tamás Lenkefi Konrád személye és munkássága előtt is tiszteleg. A fotón látható munkáját a Békéscsabai Napsugár Bábszínháznak adományozza a tárlat után.
A beszélgetés folytatásában Éber Tamás elárulta, decemberben nyílt kiállításán hét békéscsabai művésznek állított emléket.
– Évekkel ezelőtt azon gondolkodtam, hogy sok tehetséges ember van Békéscsabán, ez tényleg így van. És az is eszembe jutott, hogy mennyire nem kerülnek a figyelem középpontjába. Bőrművesként nyitottam a modern technológiák felé, és vettem egy CNC-t (Computer Numerical Control). Ennek használata közben találkoztam a litofán technikával, amit eredetileg porcelánba készítettek. Arra gondoltam milyen érdekes lenne a produktum, ha fából lenne. De nem lehetett. Nekem nem szólt senki, hogy nem lehet, de azért megpróbáltam (nevetett). Gyakorlatilag addig-addig csináltam, amíg nem sikerült. Amikor láttam, hogy a technika működik, bekúszott a fejembe a békéscsabai alkotókkal kapcsolatos gondolat, amit összekapcsoltam magamban – tért ki az előzményekre Éber Tamás, majd arra a kérdésemre, hogy előzetesen kapott-e már visszajelzést a munkáira, egyértelműen pozitívan reagált.
– Minden alkotóban van egy kis szorongás. Annak ellenére, hogy elsősorban ez egy belső motiváció, amely manifesztálódik, nem a külvilág reakciója az elsődleges szempont, mégis fontos. Azok, akik előzetesen látták a munkáimat, pozitívan értékelték azokat, illetve már menet közben is, amikor még nem voltak készen. Nagy reményeket fűzök ehhez a technikához, mert sokféleképpen lehet alkalmazni. A lignofán falikép beépíthető bútorba, vagy nyílászáróba, vagy akár fa reklámtáblákon is lehet érvényesíteni. Izgalmas kérdés, hogy ebből mi kerekedik majd ki – emelte ki a bőrműves.
A Fény a fában című kiállításban január 11-én, szombaton délután 3 órakor tart tárlatvezetést Éber Tamás. A tárlatvezetés díjtalan, a programon való részvétel a kiállításra szóló belépőjegy megváltásához kötött.