A tárlat különlegessége abban rejlik, hogy a szóban forgó művek egy olyan, Éber Tamás által fejlesztett technológiával készültek, amely első alkalommal itt debütált a nagyközönség előtt.
A békéscsabai kötődésű neves személyek emlékére rendezett tárlaton Munkácsy Mihály festőművész mellett olyan alkotók is helyet kapnak, akiket esetleg a ma élők személyesen is ismerhettek, mint például Rábai Miklós néptánc-koreográfus, Sík Ferenc rendező, színitanház-vezető, Lenkefi Konrád bábszínház-alapító bábművész, Gubis Mihály képzőművész, Barbócz Sándor prímás és Kara Tünde színművésznő.
– Valójában azt szerettem volna, hogy egy illúzió részesei legyenek azok, akik ezeket a műalkotásokat meglátják, ezért egy mozgásérzékelőt szereltem bele. Amikor elmegyünk az alkotás előtt, akkor egy árnyalatgazdag kép jelenik meg egy falapon. Ez technikailag úgy van elkészítve, hogy a fa van megmunkálva hátulról különböző vastagságúra, és egy elrejtett led-panellel van megvilágítva, mindezt egy elektronika szabályozza – fogalmazott a művész.
Ezzel az új, innováció-díjas, szabadalmazás alatt álló technikával a fotó árnyalatgazdag képe fényként ragyog fel a fában.
– Szabadalmazás alatt van ez a technológia, és ennek a segítségével olyan ikonikus csabai és nemzetközi arcokat mutat be nekünk, akik meghatározó arcai voltak Békéscsabának. Nemcsak az arcokat látjuk, hanem belehelyezi őket abba a közegbe, amelyben otthonosan mozogtak, vagy éppen világszínvonalat alkottak – hangsúlyozta Bácsmegi Gábor igazgató.
Az érdeklődők 2025. január 26-ig, a múzeum Zsilinszky Mihály Termében tekinthetik meg az alkotásokat.