Vannak olyan történetek, melyek folyamatosan íródnak, ilyen a szombaton, a Munkácsy Mihály Múzeumban bemutatott zongoráé is. A megtaláló Nagy Gyula zongorahangoló is mesélt a hangszer, azaz az 1870-es Bösendorfer történetéről, amelyet Békéscsaba és Gerla között, egy tanyán leltek meg.
A nagyszerű eszköz eredeti húrozattal és mechanikával került meg, ami ritka. Bár az állapota viszonylag jónak mondható, rengeteg munkát vett igénybe a restauráció, amit egy asztalosmester, Muzamel István végzett el.
Az eredeti hangszer színe vöröses-barna volt, ám gyanítani lehet, hogy egy eladás előtt, a hibák elrejtése miatt feketére festették. Ezt az asztalosmester fedezte fel, majd alakította vissza olyanná, ahogyan eredetileg tündökölhetett a mestermű.
– Ez a másfélévszázados hangszer sokat vándorolt. Sokáig Pesten volt és nagy valószínűséggel még maga Liszt Ferenc is játszott rajta, bár ezt még kutatják. Emiatt kifejezetten érdekes a hangszer. Az alkalomhoz illő darabot választottunk a zongora bemutatásához. Liszt 16. magyar rapszódiája szólalt meg, melyet Munkácsy Mihálynak írt a művész – mondta Gál Csaba zongoraművész.
– Nagy Gyula közvetítésével jutott el hozzánk ez a zongora. Ő nagyon izgatottnak tűnt, és mivel „látott egy pár zongorát az életében”, bízni kellett a szavában, hogy ez nem akármilyen hangszer. Pályázatot adtunk be az NKA-hoz, ami nyert, de nem annyit, amennyibe került a restauráció, így magánszemélyek adták össze a hiányzó összeget, amiért ezúton is nagyon hálás vagyok – mondta Bácsmegi Gábor, a múzeum igazgatója.
A zongora hangja ámulatba éjtő volt. Az, hogy egy ilyen régi, legendás hangszer, ennyi munkával, ennyi segítséggel bekerülhetett a gyűjteménybe, egyedülálló összefogásról árulkodik. Ez az összefogás pedig olyat adott a városnak, ami egyszeri és megismételhetetlen.
Galéria
