Lassan „visszafoglalhatjuk” a múzeumot – mutatjuk, milyen lett

Rövidesen befejeződik a Munkácsy múzeum 200 millió forintos felújítása és bővítése. Folyamatban vannak a műszaki átadások, és mint azt Ando György igazgatótól megtudtuk, október közepén már országos néprajzi konferenciának ad otthont az újonnan felépült épületrész, október végén pedig ismét jön a Tortamustra. Mi azonban már most körülnézhettünk az épületben, galériánkban megnézhetik, mit láttunk.

Mint arról beszámoltunk, az utolsó simításokat végzik a múzeum régi és új épületét összekötő impozáns, új kiállítótér építésén, már a fölötte kialakított terasz korlátai is a helyükre kerültek. Múlt év októberében zárt be a múzeum és vették át a területet a kivitelezők, rövidesen azonban véget ér a beruházás és „visszafoglalhatják” az épületet a múzeum dolgozói és a látogatók.

Mint azt Ando György, a múzeum igazgatója elmondta, a felújítás idején az intézmény ugyan zárva tartott, de a háttérben komoly szakmai munka folyt ez idő alatt is.

 

 

– A raktárakat, kiállítási anyagokat néztük át, és kiállítást is rendeztünk más településeken a gyűjteményünkből. Szolnokon a Damjanich Múzeumban a CsabArt – Békéscsaba művészetének progresszív irányai és eredményei címmel 24 városunkból származó képzőművész alkotásait mutatjuk be, Hévízen pedig egy karikatúra kiállítás van gyűjteményünkből, amelyet kiegészítettünk néprajzi, történeti tárgyakkal. Az M44-es régészeti feltárásának is részesei voltunk, Szarvas és Kondoros között 21 kilométeren, Kétsoprony és Békéscsaba között 17 kilométeren fejeztük be a munkát. Az említett első szakaszban a régészeink 30 ezer négyzetméternyi, a második szakaszban 100 ezer négyzetméternyi területet tártak fel: jelentős és érdekes leleteket találtak. A későbbiekben ezeket is szeretnénk majd kiállításon bemutatni, addig is a készülő évkönyvünkben kaphatnak információt az ásatásokról az érdeklődők – tudtuk meg Ando Györgytől.  

 

 

Az igazgató beszélt arról is, hogy egy új koncepcióra épített állandó kiállítást készítenek elő a kollégáik. Ez a kiállítás Békéscsaba történetét mutatja be egy idővonalra ráfűzve, kitekintéssel arra, hogy mi történt ugyanabban az időben, az országban és a világban. Békéscsaba Munkácsy városa, éppen ezért az új állandó kiállításon a legnagyobb teret Munkácsy kapja.  

A műszaki átadások befejeztével rövidesen átadják az épületet a nagyközönség számára, aztán egyes részeket ismét bezárnak majd, amíg az állandó kiállítás elkészül. Annyi azonban már bizonyos, hogy október 10-12-én a múzeumban rendezik meg az országos néprajzi konferenciát, október 27-én pedig jön a tortamustra, amelynek a témája idén a hagyomány.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,