Közlekedési rendőrök versenyeztek Gyulán és Békéscsabán

2018. június 7. 13:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Ahogy arról már beszámoltunk ország minden megyéjéből és Budapestről érkeztek három fős csapatok a Békés megyében rendezett három napos VIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyre, melynek gyakorlati versenyszámait szerdán rendezték Gyulán és Békéscsabán.

 

 

Szerdán délelőtt az ügyességi versenyszámok is elrajtoltak Gyulán, ahol a Kossuth téri körforgalom és a Bartók Béla utcai kereszteződés között alakítottak ki pályákat a versenyzőknek. A rendőröknek a legkevesebb hibával, a legrövidebb idő alatt kellett teljesíteni a bójákkal kijelölt útvonalat.

–A mai napon kerül lebonyolításra a szakmai versenynek az ügyességi versenyszámai. Itt az ország valamennyi pontjáról a legjobban felkészült kollégák mérkőznek meg egymással. Többek között célunk az is, hogy a kollégáink felkészültségét bemutassuk a lakosságnak, illetve azt, hogy bátran számíthatnak ránk, mert a rendőrség az szolgál és véd - Pelleg József rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetője, rendőr főtanácsos.

Az eseményen nem csupán szolgálati autókkal versenyeztek, hanem a legjobb motoros rendőrök is összemérték tudásukat az ügyességi pályán. A Békés megyeiek házigazdaként nem versenyeztek. Békés megyét már hétszer képviselte az országos versenyen Verebi Zoltán - aki 2016-ban első, tavaly második lett a megmérettetésen – idén pedig ő tervezte a motoros pályát.

–A hétköznapokban azért gyorsabban közlekedünk általában, nem ilyen statikus, lassú feladatokat kell megoldanunk. De aki egy 300 kilós gépet 0 és 5 km/h sebességgel is biztonsággal tud kezelni, az biztosan fogja kezelni lendületesebben is. Nyilván itt a terület nem teszi azt lehetővé, hogy egy lendületesebb pályát, vagy csak lendületesebb részeket is bele építsünk. Egy szándékosan nagyon nehéz pályát építettünk, mert az volt a cél, hogy azok nyerjék a versenyt, akik a legkevesebb hibával oldják meg, és ne a 10 hibátlan közül a leggyorsabb - hangsúlyozta Verebi Zoltán rendőr törzszászlós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálatparancsnoka.

Miközben Gyulán két kategóriában versenyeztek a közlekedési rendőrök, addig Békéscsabán az egyik legforgalmasabb kereszteződést vették birtokba a kollégáik. A megyeszékhelyen ugyanis a karos forgalomirányítók mérték össze tudásukat. A három napos országos verseny csütörtökön az eredményhirdetéssel zárult.

További programok »

Gyula

FEL