"Biztonságos közlekedés gyermekszemmel" díjátadó és kiállítás

2019. május 15. 09:06 | Kovács Andrea

A mobiltelefonok és a fül- és fejhallgatók használatának veszélye volt az idei témája az Országos Baleset-megelőzési Bizottság rajzpályázatnak. „A biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című pályázat legjobb megyei alkotásait kedden a Csaba Centerben díjazták, ahol a rajzokból kiállítás is nyílt.

 

 

A 26. alkalommal meghirdetett gyermekrajz pályázatra Békés megyében 142 oktatási-nevelési intézményből összesen 3256 rajzot küldtek be, melyek közül szakértő zsűri válogatta ki a legjobb alkotásokat. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nevében a díjakat Pelleg József r. alezredes adta át a gyermekeknek.

 

Pelleg József r. alezredes, r. főtanácsos BMRFK Közlekedésrendészeti osztály vezetője (fotó: Ujházi György)

 

A közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: a rajzpályázat központi témája a mobil telefonok és a fülhallgatók használatának veszélye volt. A KRESZ ugyan még nem tiltja ezen eszközök használatát, de a fül-szettes mobil telefonálás, a zenehallgatás elvonja a közlekedő figyelmét a környezet külső zajaitól, késve vagy egyáltalán nem észlel különféle közlekedési eseményeket, így áldozattá válhat – hangsúlyozta Pelleg József.

A gyerekek alkotásait a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság korosztályonként: óvodás, alsó tagozatos és felső tagozatos korcsoportban helyezésekkel és különdíjakkal értékelte. A rendőrség mellett a gyermekek rajzait több szervezet és intézmény, köztük a Békéscsabai Médiacentrum Kft. is különdíjjakkal jutalmazta.

 

fotó: Ujházi György

 

"Biztonságos Közlekedés Gyermekszemmel"  rajzpályázat Békés megyei eredményei: (1-3. helyezettek)

Óvodás kategóriában:

I. helyezett:

NAGY VALENTÍNA, 6 éves, a békéscsabai Hajnal-Lenkey-Jázmin utcai ÁMK Óvodából "Csak biztonságos helyen használj fülhallgatót!” című rajzával. Felkészítő: Cserenyecz Szilvia

 

II. helyezett:

BALOG KITTI, 5 éves, a békési Kistérségi Óvoda és Bölcsöde – Fürkész Központi Óvodából ,,Az autóban mindenki mobiltelefonozhat, tabletezhet, csak apa nem, mert ő vezet” című rajzával. Felkészítők: Bagolyné Szűcs Andrea, Gyaraki Lívia

 

III. helyezett:

BALOG LUCA, 6 éves, a békési Kistérségi Óvoda és Bölcsöde – Fürkész Központi Óvodából ,,A többsávos autóúton kelnek át a gyerekek figyelmetlenül” című rajzával. Felkészítők: Polgári Ferencné, Sávoltné Kelemen Tímea

 

fotó: Ujházi György

 

ALSÓ tagozatos kategória eredményei:

 

I. helyezett:

SZALAI ANITA, 10 éves, a szarvasi Bemka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodából „A veszély ” című rajzával. Felkészítő: Torda Csekő Mónika

 

II. helyezett

KISS HANNA ZOÉ, 10 éves, a bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából „A figyelmetlen telefonáló zebrán üt el gyalogost” című rajzával Felkészítő: Szilágyiné Baranyi Judit

 

III. helyezett
SÁNTA MÓNIKA, 10 éves, a békési Dr.Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából „Ne hallgass zenét a gyalogos átjárónál!” című rajzával. Felkészítő: Dávidné Gyarmati Zsuzsanna

 

fotó: Ujházi György

 

FELSŐ tagozatos kategória:

 

I. helyezett:

SZTOJKA AMANDA ZSANETT, 14 éves, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn., Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Isk. és Kollégium „Ne a telefonodra figyelj!” című rajzával. Felkészítő: Dr. Tóthné Nagy Beatrix

 

II. helyezett

KERESZTESI KORNÉLIA RÓZA, a vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú 12 éves Művészeti Iskola „A mai valóság” című rajzával Felkészítő: Szegediné Kutasi Emma

III. helyezett

MAGYAR NATÁLIA, 13 éves, a sarkadi Általános Iskola Kötegyáni Tagintézménye „Nem csak a telefon, a gyermeked élete is a kezedben van!” című rajzával. Felkészítő: Baranyi Adrienne

 

fotó: Ujházi György

 

A Békéscsabai Médiacentrum különdíjazottjai:

TÓTH VIKTÓRIA GRÉTA, az orosházi Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodából, rajzának címe: „Az utcán telefonálj kevesebbet!”. Felkészítő: Czirokné Kis Ildikó

FRANKÓ JÁZMIN, a szarvasi Szlovák Ált. Iskola, Óvodából, rajzának címe: „Hallani és meghallani”. Felkészítők: Tusjakné Majoros Mónika Sindelné Ábrahám Erika

HANKÓ RÉKA, a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégiumból. Rajzának címe: „Az utolsó sms”
Felkészítő: Takácsné Rojik Gizella

BEHÁN ZSÓFIA a füzesgyarmati Kossuth Lajos Ált. Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolából. Rajzának címe: „Hangzavar a közlekedésben”. Felkészítő: Czeczéné Tóth Mónika

MOLNÁR GRÉTA, a békéscsabai Belvárosi Ált. Iskola és Gimnáziumból. Rajzának címe: „Nem vagy robot, ne is vezess úgy!”.
Felkészítő: Nógrádi Csilla

LUKÓCZKI MAJA, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn., Művészeti Szakközépiskola, Ált. Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Isk. és Kollégiumból. Rajzának címe: „Az életed fontosabb, mint a zene!”című rajzával. Felkészítő: Balázs Hajnalka

További programok »

Kék hírek

Gyermeke tanulásra kapott laptopot, de a vésztői apa eladta

Kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására és 15 ezer forint erejéig vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt egy 36, éves büntetett előéletű, vésztői férfi ellen, aki 15 ezer forintért eladta a gyermeke által tanulás céljából kapott laptopot.
2025. április 13. 11:25