Megkezdődött a közlekedési rendőrök országos versenye Békés megyében

2018. június 5. 17:44 | behir.hu

Közlekedési rendőrök versenyeznek  június 5-e és 7-e között Békés megyében. A VIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyre az ország valamennyi megyei rendőr-főkapitányságáról és a Budapesti Rendőr-főkapitányságról is érkeztek háromfős csapatok.

 

 

A rendezvény megnyitója június 5-én, délután Gyulán, az Erkel Hotelben volt, ahol dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a rendőröket. A megmérettetés jelentőségéről, a közlekedési rendőrök munkájának fontosságáról Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője és dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitánya beszélt. A csapatoknak és kísérőiknek mindketten sok sikert kívántak. A köszöntők közben felléptek a Békéscsabai Jókai Színház művészei.

 

országos verseny Gyula 20180605

Az ünnepélyes megnyitó után a versenyzők elméleti teszteket töltöttek ki, feladatokat oldottak meg. A szolgálati autóval, illetve motorkerékpárral versenyző rendőrök gyakorlati versenye június 6-án, Gyulán látványos felvonulással kezdődik és fejeződik be.

A menet 7 óra 45 perckor indul a Várkert utcából, az Erkel Hotel elől. Az útvonal: Tiborc utca – Vár utca – Pomucz Tábornok utca – Nagyváradi út - Kossuth utca – Városház utca – Harruckern tér – Petőfi tér –  Megyeház utca – Árpád utca – Eötvös utca – Ajtóssy utca – Halácsy utca – Béke sugárút – Kossuth tér – Karácsonyi utca – Dob utca – Semmelweis utca –  Szent István utca – Mágocsi utca – Bajza utca - Kossuth tér.

A verseny végén, várhatóan 14 óra körül a következő útvonalon mennek vissza a versenyzők az Erkel Hotelhez: Kossuth tér – Bajza utca – Október 6 tér – Balázs deák utca – Zrínyi tér – Kétegyházi út – Vértanuk útja – Bartók utca – K. Schriffert utca – Jókai utca – Petőfi tér – Megyeház utca – Kossuth utca – Szent László utca – Part utca – Diófa utca – Wesselényi utca – Temesvári út – Botond utca – Tiborc utca – Vár utca - Pomucz utca – Kossuth utca – Várkert utca.

A felvonulások miatt lassul majd a forgalom. A gyakorlati verseny miatt Gyulán, a Vértanúk útján,  június 5-én, 19 órától június 6-án, 15 óráig teljes útlezárás lesz, a Bartók Béla utcai kereszteződés és a Kossuth téri körforgalom közötti szakaszon nem lehet majd közlekedni. A karos forgalomirányítók versenye  június 6-án, 8 óra 30 perc és 14 óra között lesz Békéscsabán, a Petőfi utca - Jókai utca - Andrássy út kereszteződésében.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton is köszöni a közlekedőknek, hogy együttműködésükkel hozzájárulnak az országos verseny sikeres megrendezéséhez!

Forrás: police.hu

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL