Közel száz táncos ropta egyszerre

2018. október 15. 16:26 | Szendi Rita

Közel 100 táncos adta elő a Vasárnapi tánc című produkciót Mlinár Pál rendezésében. A hagyományőrző műsort a Csabagyöngye Kulturális Központ színpadán, teltház előtt mutatták be.

 

 

Az előadást júliusban állították volna színpadra a Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából megtartott többnapos rendezvényen, ám a rossz idő miatt elmaradt a műsor.

Az október 14-én pótolt műsor nyitányán Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter arra emlékeztetett: bíztak benne, hogy a társulat bemutathatja a produkciót, de az időjárás közbeszólt. A polgármester továbbá megköszönte a kulturális központ munkatársainak a segítőkészségét és azt, hogy az előadásnak helyet biztosítottak.

Az előadást Mlinár Pál, a Balassi Táncegyüttes vezetője rendezte, aki elárulta: az volt célja, hogy egy sokszínű, izgalmas darabot állítson össze. Mint elmondta, az előadással a békéscsabai hagyományokat próbálták felidézni, amelyről azonban nagyon kevés néprajzi gyűjtés maradt fenn. Az együttes vezetője hozzátette: a társulat korábbi művészeti vezetője a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség levéltárában kutatva talált néhány olyan feljegyzést, amelyből ihletet meríthettek a produkcióhoz.

A táncosokat az este folyamán zenekar kísérte.

További programok »

Kultúra

Nemzetközi szintű jazz-zenész méltatta a szegyások kiállítását a Meseházan

A legutóbbi Jazz-csütörtökön a Trio Times szórta a szinkópáit a Meseház udvarán. A Baló István-Benkő Róbert-Grencsó István hármasfogat tagjai nem először jártak a Békési úti kultúrban; az utóbbi úrnak tuti, hogy van egy matraca a góré mögött, hiszen idén legalább négyszer fújta az izgalmasabbnál izgalmasabb csöveit.
2024. július 7. 16:45
FEL