Közművelődési szakmai napot rendeztek Békéscsabán

2019. június 12. 09:56 | Gyemendi Réka

Közművelődési szakmai napot rendezett a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. Az eseményre a települési önkormányzatok, közművelődési intézmények, kulturális célú civil szervezetek, valamint a művelődő közösségek képviselőit várták. A résztvevőket Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója köszöntötte.

 

 

A résztvevőket Sipos Andrea, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságának vezetője is köszöntötte. A behir.hu-nak elmondta: azért fontos a rendezvény, hogy a közművelődésben dolgozók a legújabb információk és aktualitások birtokában legyenek.

– Ez a szakmai nap a GDPR köré szerveződött. Arról is szeretnénk informálni a kollégákat, hogy most már súlyos büntetést kell fizetni abban az esetben, ha nem elég jól alkalmazzuk a GDPR törvényt. Több előadást is szerveztünk a téma köré: többek között meghívtuk Kovács Diánát, az Állami Számvevőszék munkatársát, a Pénzügyi tudatosság projekt vezetőjét. Azért lehet érdekes az előadása a közművelődési szakma képviselőinek, mert náluk fontos a pénzzel való tudatos bánásmód és gazdálkodás. Az EConventio Kerekasztal részéről Sápi Ákos is a vendégünk volt, aki a kutatási eredményei mentén informálta a kollégákat arról, hogy hogyan lehet a pénzügyi ismereteket hasznosítani – tájékoztatott a programról Sipos Andrea.

 

Kép: Ujházi György

 

A rendezvény első előadását Dr. Czank Dóra jogász tartotta  „Hol sok a tudomány, legtöbb a titok” – az adatvédelem (GDPR) fontossága a közművelődésben" címmel. Kiemelte: 2016-ban lett hatályos a GDPR, majd a jogszabály egy két éves átmeneti időszakot engedélyezett azért, hogy az érintettek felkészülhessenek ennek alkalmazására.

– 2018. május 26-tól alkalmazandó az úgynevezett Európai Adatvédelmi Rendelet. Azonban még mindig akadnak olyan területei, amelyek fehér foltként jelennek meg sokak számára. A mai előadásomban igyekeztem az alapvető fogalmakat tisztázni, illetve igyekeztem egy példán keresztül rávilágítani, hogy ha például egy közművelődésben dolgozó személynek egy projekt keretében adatot kell gyűjtenie, akkor milyen adatvédelmi tájékoztatót állítsanak össze. Ez nagyon fontos, hiszen a GDPR kimondja, hogy az érintetteknek már az adatfelvételkor tájékoztatást kell kapniuk arról, hogy adataikat kik, hogyan, milyen célból és mennyi ideig kezelik – mondta el a jogász.

Dr. Kovács Diána, az Állami Számvevőszék Pénzügyi Tudatosság Projektjének vezetője „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” – a gazdálkodási tudatosság hatása a közművelődésre címmel tartott előadást. Sápi Ákos, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület elnök előadásának címe „Könnyű a mesterség annak, aki tudja” – pénzügyi ismereteinkről szóló kutatási eredmények országszerte és Békés megyében volt. Csibor Márton, Lipták-Belányi Barbara, Medvegy-Andelic Marija módszertani referens Tudnivalók, aktualitások a területet érintő törvényi változások mentén a Nemzeti Művelődési Intézet Békés megyei Igazgatóságának feladatellátása tükrében tartott előadást Sipos Andrea vezetésével. Dr. Nagy László, tanácsadó, mentor, a „Nyitott Szemmel” Közhasznú Egyesület operatív igazgatója a Jogszabályi kötelezettségek a civil szervezeteknél, egy segítő program bemutatása témában informálta a jelenlévőket. Végül Pocsajiné Fábián Magdolna beszélt a Civil szervezeteket, informális közösségeket érintő hírekről, információkról.

A rendezvényen a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület színjátszó társulatának tagjai is előadtak egy kabaréjelenetet.

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL