Szakmai nap a közművelődésért

2019. november 29. 09:05 | D. Nagy Bence

Az idei évben már másodszor adott otthont a Csabagyöngye Kulturális Központ a Békés Megyei Közművelődési Szakmai Napnak. A jelen levők több előadást is hallhattak a kultúraszervezés országos és megyei helyzetéről.

A Közös kincseinkért – „Mindig van új a nap alatt” címmel megrendezett programon megyei kulturális dolgozók vettek részt. Sipos Andrea, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságának vezetője elmondta, a szakmai nap két fő téma, a kommunikáció és a közművelődési innováció körül forgott. A nap folyamán elhangzó előadások ezeket a témákat járták körül, majd a jelen levők csapatmunkák során dolgozták fel a kérdéseket.

Hajnal Edit, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese kifejtette, az intézménynek a különböző kulturális innovációk képviselete mentén saját magának is folyamatosan meg kell újulnia. A közművelődés megszervezése összetett feladat, melyben civil- és szakmai szervezetek, önkormányzatok segédkeznek. A nagyobb kulturális intézményeknek nemcsak teret és helyet kell biztosítani ezeknek a szerveződéseknek, de együtt is kell működniük olyan programok megvalósításában, amik a későbbiekben kisebb településeken, más környezetben is életre hívhatók, fogalmazott az igazgatóhelyettes.

További programok »

Gyula

Repedten is tökéletes – Díjnyertes bejglik Békés vármegyéből

A bejgli szinte minden magyar háztartás elengedhetetlen része az ünnepi időszakban, ugyanakkor hasonló, tekercselt sütemények egész Európában népszerűek karácsony táján. A pozsonyi tésztából készülő édesség idén több rangos elismerést is hozott Békés vármegye cukrászdáinak, bizonyítva, hogy a hagyomány és a szakértelem együtt különleges eredményeket szül.
2025. december 21. 16:14
FEL