1943 januárjában a Don-kanyarban tragikus csapás érte a második magyar hadsereget. Az orosz fronton több, mint százezer magyar katona veszett oda, sebesült meg vagy esett hadifogságba. A történelmi feljegyzések szerint a harcok leginkább hátráltató tényezője a –40 fokos hőmérséklet mellett a nem megfelelő fegyverzet és felszerelés volt.
A január 12-i évforduló alkalmából országszerte rendeznek megemlékezéseket; nem történt ez másképp Mezőmegyeren sem, ahol szerdán hajtottak főt a hősök előtt.
Maczala Lászlóné a rímszerda csoport vezetője, Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz című versrészletével emlékezett meg a hősökre.
"Aludjatok, Ti áldott szunnyadók,
Aludjatok Ti néma hadsereg,
Ringasson békén a távoli rög,
S ne bántson könny, mely értetek pereg."
A katasztrófából csupán mintegy hatvanezer katona tért csak haza épen, sokan közülük rettenetes körülmények között töltött orosz hadifogság után. Az elhunytak holttestét április második felében kezdték el hazaszállítani, az utolsó vonat május 30-án indult.
