Kosárlabda: a Sopront fogadja a Békés hazai pályán

2021. január 16. 12:41 | Papp Ádám Sándor

A férfi NB I/B Zöld csoportjában szereplő Békési SZSK az SMAFC (Sopron) gárdáját fogadja a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban szombaton, 17 órától.

A békési kosárlabdázók jelenleg a tizenhárom csapatos bajnokság 6. helyén állnak nyolc győzelemmel és hat vereséggel. Balog Vilmos együttese egy szoros, egy pontos vereséggel kezdte meg a 2021-es évet, amikor az Óbudai Kaszások ellen kaptak ki 72:71-re hazai pályán. A Békési SZSK három nappal később már a Tiszaújváros otthonában szerepelt, ahol a csapat javítani tudott és 92:61-es sikerrel megszerezte idei első győzelmét.
 
Az SMAFC jelenleg a tabella 10. helyét foglalja el három győzelemmel és tíz vereséggel. A soproniak két vereséggel indították a 2021-es évet. 
 
A két együttes a 2020/21-es szezon harmadik fordulójában, október 14-én már összecsapott. A Sopronban megrendezett találkozó a vendég Békés fölényes, 84:59-es sikerével ért véget.
 
A szombaton 17 órától kezdődő mérkőzésről hétfőn, a 7. TV Kezdőkör című magazinjában láthatnak majd összefoglalót. 
FEL