„Kicsi csodák” a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepen

2017. július 28. 19:36 | Mikóczy Erika

Az alkotók olyat látnak és láttatnak meg, amit mi nem veszünk észre, de ami szebbé teszi a mindennapokat – jegyezte meg a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelep kiállításának megnyitóján Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere a Munkácsy Mihály Múzeum Honfoglalók termében.

A Békéstáji Művészeti Társaság 2003-ban hívta életre a művésztelepet, amelyet idén tizenharmadik alkalommal szerveztek meg, és amelynek most is a Garzon Szálló adott otthont. A táborban ezúttal tizenkét alkotó vett részt, a helyieken kívül Szlovákiából, Szerbiából és Lengyelországból érkeztek vendégek. Voltak köztük visszatérők, mint például  Pavol Rusko, a Rózsahegyi Katolikus Egyetem docense, aki hatodik alkalommal emelte a tábor színvonalát.

Ahogy a szervező Békéstáji Művészeti Társaság elnöke, Lonovics László fogalmazott: a művésztelep olyan lehetőség, ahol a résztvevők találkoznak egymás alkotói szemléletével, ahol napközben alkotnak, esténként pedig előadásokat hallgathattak meg.

 

 

Lonovics László: Az alkotás folyamata mindig egy kicsi csoda

 

Idén is egyik színfoltja volt a művésztelepnek a Festők a téren program, amikor a békéscsabai Szent István téren folyt a munka.

– A Békéstáji Művészeti Társaság még a megalakuláskor célul tűzte ki, hogy aktív részese lesz Békéscsaba, Békés megye kulturális életének. Amikor a téren festünk, az közelebb hozza a művészeket a nézőkhöz. Az alkotás folyamata mindig egy kicsi csoda: a fehér vásznon a kezünk nyomán megszületik valami. A képzőművészek általában a műterem magányában festenek, de a téren ezt a szemérmességet levetkőzve engedtünk betekintést a folyamatba – mondta Lonovics László.

A művészeti társaság elnöke kiemelte, hogy a tábor fő támogatója idén is Békéscsaba önkormányzata volt, ezt azzal igyekeznek meghálálni, hogy a téren készült 12 festményt és azon kívül a külföldi alkotók még 6 festményét a városnak ajándékozzák.

 

 

Két kiállításon láthatók az elkészült művek

 

A Festők a téren program keretében készült képeket a Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji Galériájában állították ki, a művésztelepen készült alkotásokból pedig a Munkácsy Mihály Múzeum Honfoglalók termében nyílt kiállítás pénteken délután.

– Nagyon örülünk, amikor a nagy nyári melegben ilyen programokat szerveznek a művészeink. Le a kalappal Lonovics László és Gnandt János előtt, akik tizenharmadik alkalommal szervezték meg a tábort. Olyan ez a művésztelep, ez a kiállítás, mint egy nyári koktél: üde, finom ízek vannak, és kicsit feldobja az embert. Az alkotók olyat látnak, és láttatnak meg, amit mi nem veszünk észre, de ami szebbé teszi a mindennapokat – mondta Kiss Tibor a múzeumban. Békéscsaba alpolgármestere hozzátette: a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítésében is igen fontos szerepet játszik a művésztelep itt Békéscsabán, Munkácsy városában, ahol sok jó kezű festő van ma is.

 

 

A szakmai minőség hozza közös nevezőre az alkotókat

 

A művésztelepen készült alkotások többféle stílusúak, a festményanyag teljesen vegyes, változatos. Gyarmati Gabriella művészettörténész elmondta, ez abból fakad, hogy a művésztelep törekvése nem egy egységes, azonos szellemi alap létrehozása, amely mentén aztán minden meghívott alkotó halad, hanem itt a szakmai minőség hozza közös nevezőre az alkotókat.

Dr. Cs. Tóth János művészeti író kiemelte: a művésztelep ideális és inspiráló közeg az alkotásra. Itt a festők nagy szabadságot élveznek, ráadásul a feltételeket is biztosítják a szervezők. Olyan szellemi mozgás, eszmecsere alakul itt ki, ami ma már ritkaságszámba megy, szinte csak az irodalmi, művészeti folyóiratokra és a művésztelepekre jellemző. Ezt követően minden alkotásról mondott néhány szót, a közönség figyelmébe ajánlva az egyes művek különlegességeit.

Hogy milyenek ezek az alkotások, azt önök is megnézhetik augusztus végéig a múzeum Honfoglalók termében, a Szent István téren készült képeket pedig a Csabagyöngye Békéstáji Galériájában.

További programok »

FEL