Kézilabda: első felkészülési mérkőzése előtt a Békéscsabai Előre NKSE

2021. július 29. 11:13 | Papp Ádám Sándor

Pénteken már élesben is tesztelhet a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE, hiszen a Vasas SC együttesét fogadja felkészülési mérkőzésen.

A csabai kézilabdázók július 14-én kezdték el a felkészülést a 2021/22-es bajnoki idényre, amelyet a másodosztályban kezdenek meg Papp Bálint irányításával. A Békéscsabai Előre NKSE az NB I egyik újonca ellen tesztel először edzőmérkőzésen. A Vasas SC ellen több új csabai szerzemény is bemutatkozik majd hazai publikum előtt, többek között Mayer Szabina, Kobela Tamara, Zsemberi Zóra és Karacs Jázmin, de újra viharsarki szerelésben léphet pályára Borbély Márta és Kiss-Walfisch Mercédesz is.

A Békéscsabai Előre NKSE - Vasas SC felkészülési mérkőzés pénteken 16 órától kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A találkozó megtekintése ingyenes, de a belépés a kormányrendelet értelmében védettségi igazolványhoz kötött, melyet elfogadnak nyomtatott és elektronikus formátumban is. A Városi Sportcsarnokban az "A" oldali bejárat lesz nyitva. Az érdeklődők a találkozó összefoglalóját az augusztus 2-án 20 óra 20 perckor kezdődő Kezdőkör című műsorunkban tekinthetik meg.

További programok »

FEL