Kézilabda: Csabai aranyérem a harmadik Szabó Károly Emléktornán

2023. augusztus 19. 14:55 | Papp Ádám Sándor

Pénteken és szombaton rendezte meg harmadik alkalommal a Szabó Károly Emléktornát a Békéscsabai Előre NKSE. A felkészülési tornán három korosztályban, tizenkét együttes küzdött meg egymással.

Az ifjúsági korosztály a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában, a serdülők a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, míg a felnőttek a városi sportcsarnokban mérkőztek meg pénteken és szombaton.

A felnőttek küzdelmét a román Slatina és a magyar elsőosztályú Kisvárda küzdelme indította el, melyet utóbbi együttes nyert meg négy góllal, így bebiztosítva helyét a fináléban. A pénteki nap második összecsapását a házigazda és a román elsőosztályú Zalau vívta meg egymással. A vendégek ugyan a félidőben négy találattal jobban álltak, a csabai lányok játszottak jobban a második játékrészben és 25:23-as sikerükkel bejutottak a döntőbe.

A két magyar gárda fináléját jobban kezdte a házigazda, amely 14:11-es előnyt épített ki az első félidőben. A Kisvárda a fordulást követően felzárkózott ellenfeléhez és a 38. percben kiegyenlítette az állást. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd az NKSE a 52. percben négy góllal lépett meg riválisától. Szabó Dóra számos védésének köszönhetően nem tudott faragni hátrányából a Kisvárda, a Békéscsaba végül 29:23-as sikert aratott és megnyerte a III. Szabó Károly Emléktornát.

VÉGEREDMÉNY

női felnőtt

4. HC Zalau (román)

3. CSM Slatina (román)

2. Kisvárda

1. EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL