Kezdőkör: Kezdődik a pontvadászat a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban is

2017. július 28. 16:34 | Mikóczy Erika

A hétvégén megkezdődik a pontvadászat a másodosztályú labdarúgó bajnokságon is. A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgói természetesen egymást követően játszották a felkészülési meccseket. Boér Gáborral, a klub vezetőedzőjével Szegedi Zsolt műsorvezető beszélgetett a 7. Tv Kezdőkör című műsorában.

 

– Legutóbb Szerbiában, a Bačka Topola csapatával játszottunk felkészülési mérkőzést, 1-1-es döntetlent értünk el. Egy nagyon nagy meccs volt. A szerb másodosztályba frissen feljutott csapatról van szó. Teleigazolták új játékosokkal, és egy picit meg is mutatkozott, milyen különbség van a két ország futballjában, sajnos még jelen pillanatban az ő javukra. Gondolok itt egy-két olyan dologra, ami nem feltétlen a futballtudásban, hanem inkább a hozzáállásbeli és mentális dolgokban rejlik, ebben ők mindenképpen előrébb tartanak. Ez volt az úgynevezett főpróbánk, most már kezdődik a bajnokság. Bízom benne, hogy az „előadás” sokkal színvonalasabb, és sokkal sikeresebb lesz, mint a főpróba, de ettől függetlenül voltak biztató dolgok is a hétvégén.

 

Korábban arról beszéltünk, hogy lesznek játékosmozgások, lesz szerkezeti átalakítás a csapaton belül, esetleg egy új játékrendszert szeretnél majd elérni a csapattal. Nos, ebből az igazolásokból mi valósult meg, idejöttek-e azok, akiket szerettél volna hívni?

 

Rengeteg új játékos csatlakozott a csapathoz. Annak a híve voltam mindig, hogy minél kevesebb mozgás legyen egy csapat háza táján, akkor lehet a legjobb utat bejárni, illetve akkor lehet a legjobb munkát elvégezni, hogyha az állandóság van jelen. De most szükségünk volt arra, hogy változtassunk. Vagy azért, mert egy-egy játékos máshol képzelte el a pályafutását, vagy azért, mert mi esetleg más játékosokat képzeltünk el egy adott poszton. Valóban egy új játékrendszert kezdünk el alkalmazni a felkészülés eleje óta, amelynek a tanulása, illetve amelynek a begyakorlása folyamatban van. Biztos, hogy lesznek még zökkenők ezen a területen, de bízom benne, eljutottunk egy olyan szintre, hogy bátran lehet ezt alkalmazni bajnoki mérkőzésen. Ezt a csapatnak 90 százaléka már elsajátította, és tud is ebben a rendszerben futballozni. Próbáltunk úgy igazolni, próbáltuk úgy kialakítani a játékoskeretet, hogy feltöltsük a hiányposztokat, és tényleg úgy próbáljuk meg kialakítani a keretet, hogy minden adott posztra legyen két hasonló képességű játékos. Ez többé-kevésbé sikerült. Nagyon remélem, hogy egy ütőképes garnitúrát tudtunk kialakítani. Nyilván akkor látunk mi is többet, hogyha tétmérkőzésen is ki tudjuk ezeket az új játékosokat próbálni. Maximálisan elégedett vagyok egyébként a kerettel, mind emberileg, mind szakmailag, mind pedig számszakilag.

 

– A teljesség igénye nélkül tudnál néhány nevet említeni, akik szerinted meghatározó játékosai lehet majd a csapatnak?

 

Nem szeretnék senkit kihagyni, ezért szeretném minden játékosunkat felsorolni. Hogy ki lesz meghatározó az rajtuk múlik. Az a célunk, hogy minden játékos, akit igazolunk ilyenkor, az meghatározóvá váljon. Kezdeném hátulról, a védelemben beszélnék először az új játékosokról. Dlusztus András Vácról tette át a székhelyét hozzánk, belső védőt játszik. Mészáros Márk a Szeged 2011-ből szintén belső védő, szélső védő, ő egy ballábas játékos. Nagy Sándor Ceglédről csatlakozott. Ő szintén több poszton bevethető, de legfőképp a védekezésből fogja kivenni a részét. Király Patrik már volt itt Békéscsabán és újra visszatért hozzánk, nagyon örülök neki, jó, hogy ismét itt tudja folytatni a pályafutását. Ő szintén a Szeged 2011-től igazolt hozzánk. Kiss László személyében egy friss új szerzeményről beszélhetünk. Ő a Balmazújváros csapatát erősítette nagyon sok ideig. Védekező középpályásként, illetve szintén a védelem bármelyik pontján bevethető. Számítunk rá ezeken a posztokon. Szatmári István az egyik új szerzemény, aki szintén most frissen csatlakozott a kerethez, jól emlékszem, akkor két edzőmérkőzésen szerepelt még csak. Ő egy fiatal játékos, az MTK-tól van kölcsönben nálunk ebben az évben. Az NB II-es bajnokságban kötelező szabály van a fiatalokat tekintve: kötelezően játszatnunk kell két 20 éven aluli játékost. Most egy új dimenzióba lépett ez a szabály, hiszen idén egy '97-es születésű vagy annál fiatalabb, illetve egy '98-as vagy annál fiatalabb játékosnak kell szerepelnie a kezdőcsapatban. Ha esetleg bármelyik játékost lecseréljük mérkőzés közben, akkor szintén csak fiatal játékost tehetünk be a helyére. Ez picit megnehezíti a csapatok dolgát, hiszen lesznek olyan játékosok is, akik szerephez fognak jutni, de talán még nincsenek készen erre az osztályra. A célunk, hogy jól felkészítsük a fiatal korosztályt, és olyanok kapják meg a lehetőséget, akik egyébként is odaférnének a csapat közelébe. Ez nem egyedi probléma nálunk, hiszen minden csapat ezzel küzd a másodosztályban.

 

– Ribánszki Lászlót sikerült megtartani a kapuban. Mire lehetnek képesek ezek a játékosok? Mit várhatunk majd ebben a bajnokságban?

 

Örülök, hogy Lacit sikerült megtartani, hiszen egy nagyon jó embert és egy nagyon jó kapust ismerhettünk meg az ő személyében. Majdnem kifelejtettem még egy nevet: Eszlátyi Istvánt. Ő Sopronból érkezett hozzánk, szintén komoly erőssége lehet a csapatnak, akár a góljait, akár a játékát illetően. A helyezést illetően én nagyon nem szeretek jósolgatni, illetve olyan dolgokat előrevetíteni, ami esetleg még nem biztos, illetve nemcsak rajtunk múlik. Az a célunk, hogy élcsapattá váljunk minél hamarabb a bajnokságban, és hogy a feljutásért ott legyünk a bajnokság végéig harcban. Célunk, hogy olyan szerethető, dinamikus és támadó futballt játszó csapattá váljunk a bajnokságban, amelyet tényleg érdemes megnézni hétről hétre. Nagyon remélem, hogy a szemléletbeli változás, amit folyamatosan sulykolunk a játékosokba, az előbb-utóbb meg fog jelenni a pályán is. Azon dolgozunk, hogy ez minél hamarabb szemmel látható legyen, de sajnos nagyon sokszor azzal kell küzdenünk, hogy a játékosok gondolkodásán, a sporthoz és talán az élethez való hozzáállásán formáljunk, hogy igenis profi mentalitással legyenek megáldva. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ők nem úgy készülnek, vagy esetleg nem profi módon élnek, nem profi módon játszanának a mérkőzéseken, vagy nem edzenének a hétköznapokon. Viszont nekem az a célom, hogy egy kis sziget legyünk mi Magyarországon, akik kiemelkednek abból a szokványos magyar mentalitásból, ami sajnos azért jellemző nemcsak a futballunkra, hanem mondhatni, a társadalomra is. Nem akarok megbántani senkit, de ebben ugyanúgy mi, edzők is hibásak vagyunk.  Nekünk is kell változni és akkor fogunk tudni egyről a kettőre jutni, akkor fogunk tudni fejlődni, akár a futballt tekintve, akár teljesen más oldalát tekintve az életnek.

 

– Nyilván a többi csapatot is kell néznünk, azt, hogyan sikerült az igazolás más csapatoknál, és milyen játékerőt képvisel ez a bajnokság. Mennyire sikerült most őket feltérképezni, mit lehet tudni róluk nagyvonalakban?

 

Figyelemmel követjük ilyenkor mi is az átigazolási piacot, fontos, hogy az ellenfeleket időben fel tudjuk térképezni. Azért ez a holtidő, ez a felkészülés mindig rejteget magában nehézségeket, hiszen ilyenkor nehezen tudunk eljutni egy-egy ellenfelet megnézni, nehezen tudunk információkhoz jutni. Mi is csak arra tudunk hagyatkozni, amit leír az újság, vagy esetleg amit az aktuális ellenfél, aki előttünk van a honlapján megjelentet. Célunk az, hogy a bajnokság folyamán ezek a nyitott dolgok, illetve ezek a szürke foltok eltűnjenek, és mindenkiről legyen egy jól kialakult képünk, mindenkit fel tudjunk úgy mérni, hogy ne jelentsen számunkra túl nagy meglepetést a mérkőzéseken. Most a Kazincbarcika az aktuális ellenfél, belőlük is próbálunk felkészülni. Velük játszottunk egy edzőmérkőzést a felkészülésben. Azért ezekből a mérkőzésekből, ezekből az eredményekből messzemenő következtetést nem lehet levonni, akkor sem, hogyha pozitív, akkor sem, hogyha negatív az eredmény. Nem biztos, hogy egyforma terhelés alatt találkoznak ilyenkor a csapatok, hiszen valaki korábban, valaki később kezdi a felkészülést, és az sem biztos, hogy azokkal az összeállításokkal találkozunk ilyenkor, amelyek meg fognak jelenni majd a bajnoki mérkőzésen. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nekünk most hazai pályán mindenképpen saját magunkkal kell foglalkozni. Úgy kell elrajtolni a 2017-18-as szezonra, hogy letegyük a névjegyünket, és egy meghatározó eredményt tudjunk elérni a jövőre nézve.

– Jön tehát a Kazincbarcika. De ejtsünk szót arról is, hogy Nagy István sajnos megsérült megint az előző héten. Mennyire súlyos a sérülése, és a felépülésen mi várható?

 

Hála Istennek nem lett nagyobb baj, mint amire akkor számítottunk, illetve ami akkor látszódott, talán nem lesz annyira hosszú ez a kihagyás. Részlegesen beszakadt a combhajlító izma. Nagyon bízom benne, hogy három-négy héten belül el tudja kezdeni a felkészülést velünk, illetve vissza tud térni a csapathoz, a közös edzésekre. Nagyon sokat dolgozik ő is most azért, hogy minél hamarabb rendbe tudja tenni ezt a sérülést, hogy minél hamarabb ki tudják kezelni. Rengeteg kezelést kap, rengeteg plusz dolgot megmozgat ő is, illetve a klub is, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni, hiszen tudjuk azt, hogy nagyon értékes játékosról van szó. Ettől függetlenül én mindig is azt vallottam, hogy az aktuális csapat, aki kifut a pályára, tényleg az a legerősebb, és nem akarok közhelyekkel élni, de most jelen pillanatban olyan a keretünk, hogy bárkit tudunk pótolni, minden posztra, ahogy említettem, tudtunk találni két hasonló kaliberű játékost. Ettől függetlenül természetesen Pistára nagyon számítunk, és nagyon remélem, hogy rövid időn belül vissza fog tudni térni. Nyilván az első két-három fordulóban még nem számíthatunk rá, de bízom benne, hogy augusztus végére már 100 százalékos munkát tud végezni. Visszakanyarodva még a barcikai meccsre: abszolút azt tudom csak hangsúlyozni, hogy tanultunk a tavalyi rajtból. Nagyon remélem, hogy ki tudjuk szolgálni a lelkes közönségünket. Ezúton is szeretném kérni a közönséget, hogy minél többen, minél nagyobb létszámban jelenjenek meg a lelátón, és buzdítsák a csapatot. Hiszen ez értük van. Nélkülük nagyon nehéz lenne nekünk hétről hétre pályára lépni, és remélem, hogy előbb-utóbb visszatér az a futballhangulat Békéscsabára, ami hosszú-hosszú éveken keresztül jellemezte a Kórház utcát.

 

További programok »

FEL