Kezdődik a hajléktalanok téli ellátása

2017. november 3. 18:02 | Szabó Rita

Fokozottabb figyelmet kapnak a hajléktalanok országszerte és Békéscsabán is, ugyanis november 1-jén megkezdődött a krízis időszak. A városvezetés idén 1,1 millió forintot szán arra, hogy meleg ételt biztosítson a rászorulóknak.

A szakemberek szerint a hidegben többen élnek a lehetőséggel, ilyenkor ugyanis rendkívül nagy a kihűlés veszélye.Varga Éva, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ igazgatójától megtudtuk, hogy a szállóban még tudnak fogadni ellátottakat.

- A hajléktalanok átmeneti szállásán 30 főt tudunk elhelyezni. Épp most költözött be még egy rászoruló, úgyhogy most már huszonegy lakónk van. Ahogy azt a számok is mutatják még tudunk fogadni ellátottakat. Ilyenkor a téli időszakban megnövekszik a nappali melegedő igénybevétele is. Ez köszönhető az utcai szociális munkás kollégáknak és a rendkívül aktív munkájuknak - árulta el az intézmény vezetője.

Békéscsaba hajléktalanellátó rendszere jól működik – fogalmazott a város szociális tanácsnoka. Herczeg Tamás arról tájékoztatott, hogy idén egy meghatározott összeget különítettek el a rászorulók segítésére.

- 1 millió 98 ezer forintot szán az önkormányzat arra, hogy novemberben és decemberben 40 fő számára meleg ételt biztosítson, naponta legalább egyszer. Ezeket az ételeket a gyermekélelmezés készíti el az ellátottak számára. A rászorulók a Gyár utcában, a hajléktalan és átmeneti szállón vehetik igénybe ezt a segítséget - fogalmazott a szociális tanácsnok.

Idén először vezetik be a „Vörös kód” intézményét, ami azt jelenti, hogy extrém hideg esetén a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk a hajléktalan embereknek.

 

 

További programok »

FEL