Két egyetemmel kötött megállapodást a Vásárhelyi Pál Technikum

2021. december 13. 16:10 | Erdei-Kovács Zsolt

Együttműködési megállapodást kötött a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum az Óbudai Egyetemmel, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. A békéscsabai középfokú oktatási intézmény a közeljövőben hasonló lépéseket tervez, a következő két intézmény a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem lehet.

A technikum igazgatója, Schnider György elmondta, az egyetemekkel történt megállapodás aláírásával a már meglévő jó kapcsolatot emelték magasabb szintre.

– A táboroztatás mellett a tanulók például a felsőoktatási intézmények szakmai napjain vehettek részt – hozott konkrétumokat az eddigi elemekre az intézmény vezetője, aki azt is elmondta, hogy ez egyfajta előszobája lehet az okleveles technikus képzésnek, ami két, általuk oktatott szakon, a földmérő és térinformatikus, valamint a vízügyi és környezetvédelmi képzésben valósulhat meg. Ennek lényege, hogy az adott egyetemmel közös tananyagot dolgoznak ki, így az adott szakon tanuló diákoknak könnyebb lesz majd bekerülniük az adott felsőoktatási intézmény adott szakára.

A békéscsabai iskola vezetése eddig a Miskolci Egyetemmel kötött megállapodást, de további hasonló lépéseket terveznek a Pécsi Tudományegyetemmel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel is.

Mucsi Balázs: a Vízműben tanuló diákok 60-70 százaléka választja a továbbtanulást

 

Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója megfogalmazása szerint valódi luxuskörülmények tapasztalhatók a Vásárhelyi Pál Technikumban, s nem azért, mert egy több mint 100 éves, patinás épületben írhatták alá ezt a megállapodást, hanem azért, mert egyszerre két kiemelt egyetem prominensei látogattak el ide.

– Az Óbudai Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezető munkatársait láthatjuk most vendégül – fogalmazott, aláhúzva: a Vízműben tanuló fiatalok 60-70 százaléka a továbbtanulást választja. – A középiskolásainkért a felsőoktatási intézmények kapkodnak, míg az ott tanulókért a munkáltatók versenyeznek – emelte ki Mucsi Balázs.

Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja kérdésünkre kiemelte, hogy a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum az ország egyik legkiválóbb középfokú képzőintézménye, s nekik a felsőoktatásban az érdekük az, hogy az ilyen kiváló képzőintézményekkel mind szorosabbra fűzzék a kapcsolatot. Az együttműködés nem előzmények nélküli, hiszen az itt tanulók rendszeresen vesznek részt a víztudományi kar nyílt napjain, gyakorlati oktatásain, azonban új korszakot nyitnak azzal, hogy a tanterveiket is harmonizálni fogják.

A Vásárhelyi Pál Technikum az ország egyik legkiválóbb középfokú képzőintézménye - Fotó: E.K.Zs./Behir.hu

 

Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja azt emelte ki, hogy folyamatosan keresik a kapcsolatot azokkal a szakképző intézményekkel, melyek ugyanazt az ars poetica-t vallják, mint ők. Az eddigi tapasztalatairól szólva pedig azt hangsúlyozta, hogy a Békéscsabáról érkező tanulók maximálisan megfelelnek a kívánalmaiknak.

Galéria

További programok »

FEL