Az ünnepség egy rövid meglepetéssel vette kezdetét, amelyben az iskola tanulói pantomim előadással mutatták be az intézmény szakmai képzéseinek fejlődését.
Schnider György igazgató elmondta, az iskola egy rendezvénysorozattal ünnepli a kettős jubileumot, ezért minden hónapban olyan rendezvényeket szervez majd, amelyek kötődnek a Vízműhöz. Ilyen például az egykori végzősök zenei koncertje, de ide sorolható majd a víz világnapja, az építők napja vagy a bányásznap megünneplése is. A rendezvények sorára a márciusi földmérő és térinformatikai országos szakmai tanulmányi verseny döntője teszi majd fel a koronát.
– Nagyon sok új szakma jelent meg az évek folyamán, a Vízmű azonban kiállta a megpróbáltatásokat, itt ugyanis jó és összetartó közösség működik a mai napig. Nagyon sok olyan tehetséges diák került ki az iskola padjai közül, akik most itt tanítanak, vagy a munkahelyükön megbecsült mérnökök – sommázta Schnider György, hogy miben áll a Vízmű ereje.

Az intézményről a legszélesebb tudást és a legmélyebb emlékeket azok a pedagógusok tudhatják a magukénak, akik öregdiákként érkeztek vissza és foglalták el a katedrákat. Rung Attila édesapja nyomdokain haladva végezte el a Vízmű képzését, majd ma már óraadóként oktatja a jövő technikusi- és mérnöki generációját. Mint mondta, a Vízmű egyet jelent a stabil, kiváló szakmai alapokkal, amelyekkel a diákok később bárhol el tudnak boldogulni.
– Vannak kivételek, de az, aki innen továbbtanul, annak a nagy része szakmai vonalon indul tovább. Jellemzően azokba a felsőoktatási intézményekbe, ahová tovább lehet menni innen ezekkel a szakmákkal, egy olyan alaptudást visznek magukkal az itt végzett diákok, amit egy gimnáziumban nem tudnának megszerezni – emelte ki Rung Attila.

Az ünnepségről nem hiányozhattak az egykori diákok sem, akik örömmel lépték át újra az intézmény küszöbét. Kovács Ákost éppen a kiállítás régi fotóit lapozgatva találtuk meg. Az egykori diák szívesen emlékszik vissza a régi időkre, amikor az intézmény padjaiban tanulta az akkor még nehéznek tűnő emelt szintű matematikát.
Az egykor a magasépítő technikus szakmát kitanuló öregdiák kiemelte, a Vízműben tanultak megadták számára azt a biztos alapot, amely segítségére volt a középfokú tanulmányok elvégzése után.
– Nekem az volt a fontos, hogy egy olyan életképes tudással jöjjek ki, plusz érettségivel, szakmával az iskolából, amellyel ha nem is azonnal tudok a végzés után mihez kezdeni, de elboldogulhatok az életben, pénzt kereshetek, amivel a megélhetésemet tudom biztosítani. Itt, a Vízműben csak ilyen szakmákat lehet tanulni – foglalta össze Kovács Ákos.

Az ünnepség után a meghívottak az intézmény aulájába vonultak, ahol megnyitották a Vízmű iskolai történelmét bemutató kiállítását, amelyben régi tárgyak, fényképek és iratok segítségével ismerhető meg az iskola hetvenöt éve.