Megállapodást írt alá a BSZC és az Alföldvíz

2024. november 18. 14:29 | Kintner Nikolett

Megállapodási szerződést írt alá a Békéscsabai Szakképzési Centrum és az Alföldvíz Zrt. a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum épületében. Az együttműködés lényege, hogy a két szervezet kölcsönösen segítse egymást munkájában, ezáltal is növelve a képzett szakemberek számát.

A szerződés lényege a Környezetvédelem és vízügy ágazati képzésen keresztül, hogy kölcsönös munkával segítsék hozzá a jövő nemzedékét ahhoz, hogy színvonalas oktatás keretében sajátítsák el a vízüggyel kapcsolatos szakmákat.

Szeverényi György, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, aki egykor szintén a Vízmű tanulója volt elmondta, hogy mivel számos a szakmában dolgozó még nem rendelkezik képesítéssel vagy végzettséggel, számukra nagyon fontos ezen munkások felzárkóztatása, ezért egy úgynevezett csatornamű-kezelő képzés indítását is tervezik. Továbbá cél a jövőben olyan szakmailag magasan képzett személyek kinevelése is, akik gond nélkül megállják helyüket a vízgazdálkodás területén. Elmondta azt is, hogy sajnos a fiatalok körében is egyre népszerűtlenebb a szakma.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

– A szakma országos szinten küzd szakemberhiánnyal. Nagyon kevés fiatal választja ezt a hivatást, az ebben dolgozó szakemberek nagy része pedig nem ilyen képesítéssel rendelkezik, így nagyon fontos az, hogy ne csak az utánpótlásképzés, hanem a meglévő szakemberek képzése is folytatódjon – fejtette ki a vezérigazgató. Hozzátette, szerencsés helyzetben vannak, ugyanis a négy országos képzőintézet közül kettő az ő területeiken található, így nem ez az első ilyen jellegű megállapodásuk, a Szegedi Szakképzési Centrummal már szintén aláírták a szerződést.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója elmondta, hogy számukra sem ez az első együttműködési megállapodás, hiszen számos szakmában hatalmas segítséget jelent az oktatásban a különböző cégek és munkáltatók támogatása, olyan esetekben is, mint például a nyomdaipar vagy a légi- és gépipar.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

– Olyan együttműködést keresünk a munkaerőpiac résztvevői felől, amelyek alkalmasak arra, hogy az oktatásban szakmai segítséget nyújtsanak, hisz a Szakképzési Centrumban ars poeticánk az, hogy a ma és a jövő tudására kívánjuk felkészíteni a diákokat. Így az Alföldvíz Zrt. egy olyan esszenciális együttműködője a BSZC-nek, amely minden oldalról támogatja a centrum működését – fogalmazott az igazgató.

A megállapodás részeként a két szerződő fél elfogadta, hogy a szakmai oktatás során felmerülő eseményeken, mint például a pályaorientációs tevékenységek és beiskolázási folyamatok, közösen vesznek részt, továbbá a tanterv és a képzés szempontrendszerének összeállítását együtt végzik el, előzetes egyeztetése alapján. 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

További programok »

FEL