Jön a Loki! Vereségi szériában fogadja legnagyobb riválisát a Békéscsaba

2021. április 27. 16:34 | Hidvégi Dávid

Kelet-magyarországi rangadóval folytatja szereplését a Békéscsaba a labdarúgó NB II-ben! A bajnokságban 14. helyen álló lilák ellenfele a második pozíciót elfoglaló Debreceni VSC lesz szerda este. Az Előre az elmúlt három mérkőzését elveszítette, így nem várja jó előjelekkel a találkozót.

Az NB I hétszeres bajnoka, egyszeres Bajnokok Ligája résztvevő Debreceni VSC nagy meglepetésre a 2019/20-as szezonban kiesett az első osztályból, miután az utolsó fordulóban nem tudta hazai pályán legyőzni a Paksi FC-t. A békéscsabai szurkolók innentől számítva nagyon várták a DVSC elleni rangadót, hiszen az Előre legutóbb csak a 2015/16-os szezonban szerepelt az NB I-ben, így a két csapat bajnokin nem találkozhatott egymással. A szezon előtt írtunk is egy hosszabb cikket a várva várt párharcról, amit ITT olvashatnak.

Az őszi meccsen még lehettek volna nézők, de a koronavírus-járvány berobbant a csabai együttesnél, rengeteg játékos megfertőződött, így a csapat nem tudott pályára állni. A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a Debrecen 3–0-val megkapta a győzelmet és az ezzel járó három pontot. A szurkolók nem örültek ennek, hiszen már megszervezték a debreceni kirándulást. A hajdúságiaknál azóta edzőváltás történt, hiszen menesztették Kondás Elemért, akinek munkáját a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor edzőpáros vette át. Husztiék eddig tíz NB II-es mérkőzésen irányították a csapatot, amelyből hatot megnyertek, hármat elveszítettek, egyszer pedig döntetlent játszottak. A korábbi 51-szeres válogatott Huszti Szabolcsnak ez az első felnőtt együttese vezetőedzőként. A 38 esztendős trénernek azonban nincs az NB II-höz szükséges A- vagy pro licences végzettsége, így egyelőre az MLSZ külön engedélyével ülhet a kispadra.

 

Nincs jó szériában a Békéscsaba

Az Előre játékosai nem kaptak szabadnapot a vasárnapi, Budaörs elleni, 1-0-s vereséget követően, így hétfőn rögtön megkezdődött a munka, hiszen a csapat szerdán ismét pályára lép az NB II-ben. Gyakorlatilag vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban játszanak most a csapatok, így nincs idő pihenőre. Az együttes ellenfele az idei utolsó előtti hazai mérkőzésén a Debreceni VSC lesz. Ezt a meccset még biztosan zárt kapuk mögött rendezik a Kórház utcai stadionban. A találkozót ezúttal az M4 Sport közvetíti élőben 18 órától, előtte felvezető műsorral.

– Szerintem, akit nem dob fel az, hogy televízió előtt játszhat, az nem alkalmas a focira. Nagyon szeretem, amikor élőben közvetítenek. Meg lehet fogni a Debrecent, szerintem ebben az osztályban bárki bárkit megverhet. Ezt még mi is bizonyítottuk régebben, például a Vasas ellen. Jó meccsre számítunk, nyernünk kell – mondta a mérkőzést megelőzően Nagy Sándor, az Előre csapatkapitánya.

 

dvsc_valogatott_jatekosok

 

A Békéscsaba nincs jó szériában, hiszen a legutóbbi három mérkőzését elvesztette (Szentlőrinc, Szombathely, Budaörs) és mindössze a 14. helyen áll a táblázaton 40 ponttal. Dzsudzsák Balázsék sokáig vezették a bajnokságot, most pedig egy pontos hátrányban, a második pozíciót foglalják el az éllovas Vasas mögött, 70 egységgel. A már említett 108-szoros válogatott játékoson kívül a Loki keretéből Ugrai Roland, Varga József, Korhut Mihály és Bódi Ádám is felvehette már a címerest mezt. A DVSC Ferencvárostól kölcsönvett kapusa, Gróf Dávid is volt már válogatott kerettag, de még nem lépett pályára a nemzeti csapatban. A piros-fehérek matematikailag még nem biztosították be a feljutásukat, ráadásul a bajnoki címet is szeretnék megnyerni.

– Sportember, labdarúgó számára mindig ünnepnapnak kell lennie, ha erősebb ellenfél érkezik. Nyomás nélkül lehet játszani. Mivel egy Debrecen-Békéscsaba meccsről van szó, nem kell motiválni egyetlen játékost sem, hiszen ugyanúgy, mint az eddigi mérkőzéseken, kutyakötelessége mindenkinek mindent kiadni magából – fogalmazott a mérkőzést megelőzően, Preisinger Sándor vezetőedző. 

A szakvezető biztosan nem számíthat a sérültek közül Hursán György, Mészáros Márk, Farkas Márk, Babinyecz Balázs és Király Patrik játékára. A két csapat nagy múltra tekint vissza. Az első osztályban 41 bajnoki mérkőzést játszottak, amelyből 17-et a Debrecen, 10-et pedig a Békéscsaba nyert meg a 14 döntetlennel. A másodosztályban 17 meccsen találkoztak, itt az Előre mérlege a poztívabb, hiszen 7-szer győzött, 5-ször kikapott, további 5 alkalommal pedig pontosztoszkodás történt. 

További programok »

FEL