Már fejben készülhetünk a Békéscsaba-Debrecen NB II-es rangadóra

2020. július 1. 13:15 | Hidvégi Dávid

Hétvégén bekövetkezett az elképzelhetetlen: a Debreceni VSC huszonhét év után kiesett az NB I-ből, ezzel biztossá vált, hogy a 2014/2015-ös szezon után újra lesz Békéscsaba-DVSC mérkőzés a bajnokságban, igaz, ezúttal csak az NB II-ben. A két klub szakmailag jó viszonyt ápol egymással, hiszen a felkészülési időszakban rendszerint játszanak egymással barátságos mérkőzéseket.

A DVSC 27 évig volt az NB I stabil tagja, az elmúlt tizenöt évben pedig a legeredményesebb magyar csapat volt a 7 bajnoki címével és a 6 kupagyőzelmével. 2009-ben a Bajnokok Ligája főtábláját is megjárta, 2010-ben pedig bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Olyan ismert magyar játékosok játszottak, illetve nevelkedtek itt, mint Dzsudzsák Balázs, Dombi Tibor, Sándor Tamás vagy épp Kerekes Zsombor, de a lista ennél sokkal hosszabb…

 

A Debrecen Bajnokok Ligáját megjárt csapata – (Fotó: Mirkó István)

 

A Debrecen szombaton hiába próbálkozott, csak egy döntetlenig jutott a Paks ellen hazai pályán. A piros mezeseknek győzniük kellett volna a Nagyerdei Stadionban ahhoz, hogy bent maradjanak, ebben az esetben a Paks esett volna ki. A kiesés azonban nem ezen az egy mérkőzésen, hanem az egész éves szereplésükön múlott, bár azt hozzá kell tenni, hogy korábban 39 ponttal még senki sem esett ki az első osztályból, mióta a 2014/2015-ös szezon óta tizenkét csapatos az NB I.

A DVSC-nek az sem tett jót, hogy az utolsó helyen végző Kaposvárral szemben nyolc pontot hullajtott el: ha a két hazai meccsét megnyeri a Somogy megyeiekkel szemben, akkor az ötödik helyen is végezhetett volna, de mint tudjuk, a „ha” a sportban nem létezik.

 

Két nagy, sikeres edző is próbálta bent tartani a csapatot

A szezont Herczeg András kezdte el a csapattal, aki DVSC klubmenedzsereként 2009-ben és 2010-ben is bajnoki címig vezette a csapatot. A nevéhez fűződik két Magyar Kupa-győzelem 2008-ból és 2010-ből, két Szuperkupa (2009, 2010) és egy 2010-es Ligakupa-győzelem. A DVSC vele jutott története során először és utoljára a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe. A sikerek után egy időre a háttérbe vonult és a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetőedzője lett. Herczeg András a 2017/2018-as szezonban vetette át újra a DVSC irányítását, a következő szezonban bronzéremig vezette a csapatot, de a 2019/2020-as idény nem kezdődött jól a csapat számára, így december 27-én lemondott a vezetőedzői pozíciójáról és visszatért az akadémiára.

 

Herczeg András és Schindler Szabolcs a 2019/2020-as szezon nyári felkészülési mérkőzésén – (Fotó: dvsc.hu)

 

Télen nagy meglepetésre egy diósgyőri legendát, Viteleki Zoltánt nevezték ki a Debrecen vezetőedzőjévé, de a sikerek vele sem jöttek, sőt, a kiesés szélére került a csapat. A vezetőség egy másik sikeredzőt, Kondás Elemért nevezte ki az együttes élére, azonban már neki sem volt elég ideje bent tartani a gárdát az első osztályban. Edzőként két bajnokságot (2012 és 2014) és két Magyar Kupát (2012 és 2013) nyert.

 

Átalakulhat a debreceni futball

A klub elnöke a Nemzeti Sport megkeresésére elmondta, hogy 99 százalék Kondás Elemér maradása, a keretben viszont lehetnek változások. Szima Gábor kiemelte, hogy azoktól a légiósoktól biztosan megválnak, akiknek nincsenek magyar papírjai, mivel ennek hiányában nem játszhatnak külföldiek a másodosztályban. Biztosan lesznek távozóik, de a játékosok többségével még élő szerződésük van. A bevételeik is jelentősen csökkennek majd, hiszen az NB II-ben nagyságrendileg 500 millió forinttal kapnak kevesebbet a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.

 

Szima Gábor 2001-ben lett a klub többségi tulajdonosa – (Fotó: dvsc.hu)

 

Szerdán a klub bejelentette, hogy a jelenlegi többségi tulajdonos távozik a csapattól. A város megvásárolja Szima Gábor részesedését, így a DVSC közel százszázalékos városi tulajdonba kerül (az önkormányzatnak eddig 23, míg a Szima családnak 73 százalékos részesedése volt a klubban). A két tulajdonos közötti súrlódás miatt a város az utánpótlásra, míg a többségi tulajdonos az első csapat üzemeltetésére koncentrált – fogalmazott Debrecen polgármestere, Papp László.

 

Újra lesz Békéscsaba-Debrecen rangadó

A békéscsabai embereket, sőt az egész megyét – hisz az Előre Békés megye csapata – leginkább a DVSC elleni összecsapás érinti majd, hiszen hatalmas rangadónak számít. Köztudott, hogy a két csapat szurkolótábora nem szereti egymást, ez a viszály a női kézilabda miatt alakult ki. Az ellentét az 1992-es IHF-botrányra nyúlik vissza, azóta is nagy rendőri készültség előtt zajlik ez a párosítás. Ugyanakkor a labdarúgó meccseken csak akkor volt jó hangulat, amikor mindkét csapat jól szerepelt és stabil, első osztályú együttes volt. Reméljük, hogy ez most változik.

Az örökmérleg egyébként a DVSC felé billen az első osztályú bajnokik vonatkozásában. Itt 41 meccsen találkoztak, 17 debreceni, 10 csabai győzelem és 14 döntetlen született. Az NB II-ben a lilák szerepeltek jobban, 16 bajnokik 7 békéscsabai, 4 debreceni győzelem és 5 döntetlen született.

 

A két csapat a téli felkészülési időszakban is összecsapott egymással – (Fotó: dvsc.hu)

 

Legutóbb a 2014/2015-ös NB I-es szezonban találkoztak, ahol három mérkőzésen mérték össze a tudásukat. Ezeken egy döntetlen és két debreceni győzelem született, ráadásul az idegenbeli összecsapáson a lilák beleszaladtak egy 7:0-s vereségbe. A csabaiak a következő idényben nagy bravúrt hajthatnak végre, ugyanis tétmeccsen 26 éve nem győzték le a DVSC-t. 1994. március 13-án 2-0-ra győzött idegenben a Békéscsaba, az volt az a legendás bronzérmes csapat, amely sokáig harcban volt az NB I bajnoki címéért.

A debrecenieknek nem a Békéscsaba ellen lesz a legnagyobb rangadója, mivel az ősi riválisuk, a Nyíregyháza is a bajnokságban szerepel, a feljutásért pedig a Vasas ellen vívhatnak majd nagy küzdelmet, amely együttes rendesen megerősítette a keretét az osztályváltás miatt. Továbbá a városi rivális, a DEAC is feljutott az NB II-be a harmadosztályból.

 

Rendkívül kiélezett és erős lesz az NB II mezőnye

Minden idők egyik legerősebb másodosztályú bajnoksága lesz a 2020/21-es szezon, hiszen számos korábbi bajnok és kupagyőztes szerepel benne, melyek közül többeknél is a feljutás a cél.

A legnagyobb versenyfutás két csapat, a Debrecen és a Vasas között várható. A Vasas ugyan évtizedekkel korábban volt a csúcson, de így is 6 bajnoki elsőséget és 4 kupasikert tudhat magáénak.

 

Ősszel a csabaiak 2-0-s győzelemnek örülhettek, most döntetlen született (Fotó: Milyó Pál)

A Békéscsaba-Vasas összecsapás is rangadó lesz – (Fotó: Milyó Pál)

 

A 4-4 bajnoki és kupaelsőséggel bíró Győr már idén is szeretett volna osztályt váltani és ez valószínűleg a következő szezonra is igaz. Az élmezőny elérése lehet a célja az 1-1 kupagyőzelemmel bíró Siófoknak, és a Békéscsabának, illetve az első osztályból kieső Kaposvárnak, ahol akár célként a visszajutást is megfogalmazhatják. Ugyanakkor a Csákvár, a Gyirmót és a Nyíregyháza is odaérhet még a dobogóra. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk a feljutott Pécsi Mecsek FC-ről, a Szolnoki MÁV-ról, a Szegedről vagy éppen a Szombathelyi Haladásról és a nagy múltú Dorogról sem, amelyek mind ott lesznek az NB II mezőnyében, megnehezítve a két feljutó pontos megtippelését.

További programok »

FEL