A lilák augusztus végén nyertek legutóbb a bajnokságban, a Budafok legyőzése óta öt nyeretlen találkozót vívtak meg, két verség mellett sorozatban háromszor döntetlent játszottak. Legutóbb a Szentlőrinc ellen idegenben ugyan 2–0-ra is vezettek, de a sok helyzetet kidolgozó hazaiak végül emberhátrányban egyenlítettek. Viczián Ádámék hétközben a Groupama Arénában tettek látogatást, ahol 4–0-ra kikaptak a kupagyőzelem egyik legnagyobb esélyesének számító Ferencvárostól. Csató Sándor ugyan továbbra is több játékost kénytelen nélkülözni, Hursán György, Kővári Róbert, Ésik Ákos és Kristóf Márk korábbi sérülésükből még nem épültek fel, de Daru Bence és Csató Martin a fővárosban csereként lépett pályára, Márkus Attila pedig már leülhetett a kispadra.
– Játékosaink és a szakmai stáb életében is élmény volt a szerdai meccs a Groupama Arénában, hiszen nem minden nap adatik meg, hogy ilyen helyen játszhasson egy másodosztályú csapat. Jó hangulatot teremtettek szurkolóink, örömünkre szolgált, hogy ők is megmozdultak a mérkőzés kedvéért. Sajnos keveset tudtunk megmutatni magunkból, de azért így is voltak olyan momentumok, amik jelzik, hogy van bennünk fantázia. Meglehetősen keveset tudunk még az ellenfélről, újoncként mindenképpen a meglepetés eddigi szereplésük. Varga Attila masszív csapatot tudott összerakni és hazai pályán még veretlenek, de idegenben is bravúrokra képesek. Ennek megfelelően nem számítunk könnyű mérkőzésre, de mindenképpen győzelmi szándékkal kelünk útra. Minden pontnak értéke van, de a döntetlenekkel nem igazán tudunk előrelépni, ezért is lenne ideje megszerezni az első házon kívüli győzelmüket, amihez természetesen fegyelmezett játékra lesz szükség, mint minden más esetben is – emelte ki a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.
A Karcag az előző szezon végén a Nagykanizsa elleni osztályozót megnyerve tizennyolc esztendőt követően térhetett vissza a másodosztályba. A klub igyekezett megerősíteni a nyáron a keretet, a Vasastól Vida Mátét, a legyőzött kanizsaiaktól Kovalovszki Mátét és László Dávidot, Hidi Patrikot a BVSC-től Békéscsabáról pedig Fazekas Lórántot sikerült leigazolni, a kispadon pedig Varga Attila folytathatta a munkát. Az együttes nem kezdte rosszul a szezont, ugyan még csak négy mérkőzést játszott hazai pályán, azokon viszont 100 százalékos maradt, többek között legyőzte a Vasast és a Videotont is, legutóbbi találkozóján két góllal kikapott Kecskeméten. A karcagi gárda is pályára lépett hétközben a kupában, ahol nem sikerült legyőzni a bajnokin már felülműlt csákváriakat, akik a ráadásban egyenlítettek, majd a hosszabbításban újabb gólt szereztek és 3–2-re nyertek.
A két klub közös múltja kevés találkozót számlál, a második vonalban kétszer találkoztak a csapatok, 2006 októberében, Karcagon 1–1-es döntetlen lett a vége, Békéscsabán pedig 4–1-es hazai győzelem született. Legutóbb a lilák második csapata mérkőzött meg a kék-fehérekkel, akik mindkét összecsapást megnyerték.
A vasárnapi mérkőzésen Szigetvári Márk fújja majd a sípot, munkáját asszisztensként Punyi Guyla és Szilágyi Norbert, tartalékjátékvezetőként pedig Nagy Attila segíti majd. A 13 órakor kezdődő találkozót a csabai klub Youtube-csatornája élőben közvetíti majd.
LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ
November 2. (vasárnap)
13.00 BVSC-Zugló–Szentlőrinc, Karcagi SC–Békéscsaba 1912 Előre
15.00 Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafoki MTE, HR-Rent Kozármisleny–Aqvital FC Csákvár
17.00 FC Ajka–Mezőkövesd Zsóry FC, Soroksár SC–Budapest Honvéd FC, Tiszakécskei LC–Kecskeméti TE
November 3. (hétfő)
20.00 Vasas FC–Videoton FC Fehérvár
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Vasas 23 pont (19–12) 2. Honvéd 22 (20–10) 3. Kecskemét 20 (6 győzelem, 18–13) 4. Mezőkövesd 20 (6, 19–15) 5. Csákvár 19 (16–9) 6. Szeged 18 (5, 13–10) 7. Karcag 18 (5, 12–14) 8. Videoton 13 (3, 13–13) 9. Kozármisleny 13 (3, 10–15) 10. Soroksár* 12 (3, 16–18) 11. Tiszakécske 12 (3, 12–20) 12. Békéscsaba 11 (14–17) 13. Ajka 10 (3, 7–15) 14. Szentlőrinc 10 (2, 13–15) 15. Budafok* 9 (7–13) 16. BVSC 8 (9–12)
* A Budafok–Soroksár mérkőzést az előző fordulóban elhalasztották, a találkozót később pótolják!