FERENCVÁROSI TC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 4–0 (3–0)
MOL Magyar Kupa-mérkőzés. Budapest, Groupama Aréna, 6493 néző. Vezette: Berke (Bornemissza, Garai)
FERENCVÁROS: Radnóti – Ötvös (Madarász Á., 46.), Gartenmann (Raemaekers, 46.), Szalai G. – Zachariassen, Levi, Abu Fani (Arzani, 71.), J. Romao, O'Dowda (Lisztes, 63.) – L. Joseph, A. Pesic (Yusuf, 71.). Vezetőedző: Robbie Keane
BÉKÉSCSABA: Póser – Hodonicki (Balla K., 80.), Kovács G. (Csató M., 63.), Viczián, Kuzma, Kotula – Kóródi (Pusztai, 71.), Szabó B., Zsolnai R., Pelles (Harsányi I., 71.) – Borsos (Daru, 63.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerzők: L. Joseph (24., 92.), Pesic (29.), Zachariassen (45.)
Az esélyesebb hazaiak rögtön kapufával kezdtek: a 2. percben Abu Fani passza után Szabó lábáról került Romao elé a labda, aki a felső lécre lőtt. A Ferencváros az első pillanatoktól a kezébe vette az irányítást, Lenny Joseph különösen elemében volt, a 24. percben, a harmadik lehetőségét már gólra váltotta, Abu Fani felívelése után mellel vette át a labdát, majd mintegy 11 méterről a hosszú sarokba lőtt (1–0). Öt perccel később már kettő volt a zöld-fehérek előnye: O'Dowda centerezett az alapvonal közeléből, Aleksandar Pesic pedig közelről a kapu közepébe lőtt (2–0). A két gólszerző az utolsó negyedórában is veszélyeztetett, ám a 45. percben Kristoffer Zachariassen volt eredményes egy látványos emeléssel, ezzel gyakorlatilag le is zárva a mérkőzést (3–0).

Lenny Joseph kétszer volt eredményes (Fotó: fradi.hu)
A szünetben kettőt cseréltek a fővárosiak, akik ugyan Joseph révén egy lesgólig eljutottak, visszább vettek a tempóból, a vendégek pedig próbáltak kiszabadulni a saját térfelükről, ez ugyan sikerült, azonban igazán veszélyes lehetőségig nem jutottak. Bő egy óra elteltével Madarász Ádám jelentkezett egy átlövéssel, de Pósernek nem kellett védenie. Az első kaput eltaláló csabai próbálkozást a 70. percben lehetett feljegyezni, amikor Kóródi kísérletezett közel 20 méterről, Radnóti magabiztosan védett. Két perccel később a hosszú idő után a pályára visszatérő Lisztes indított, majd Szalai Yusuf elé tálalt, Póser viszont védett, a felperdülő labdát pedig Csató rúgta ki a gólvonal közeléből. Az utolsó negyedórában már nem forogtak veszélyben a kapuk, azonban a ráadásban mégis született egy gól: Yusuf indítása után Csató elcsúszott, Lenny Joseph pedig hat méterről a rövid sarokba bombázott és beállította a végeredményt (4–0).
– A taktikát az elején sikerült megvalósítani, azonban a félidő második felében túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, ez a párharcokban mutatkozott meg leginkább és három gólt is kaptunk. A második játékrészben már jobban beleálltunk a küzdelembe, büszke vagyok a srácokra, ahogy küzdöttek – értékelt Viczián Ádám, a Békéscsaba 1912 Előre játékosa az M4 Sport kamerája előtt. Robbie Keane, a Ferencváros mestere elégedettebben állt mikrofon elé, mint a vasárnapi, ZTE elleni vesztes bajnoki mérkőzés után, örült, hogy megfelelő hozzáállással küzdöttek a játékosai és jobb teljesítményt nyújtva jutottak tovább.
A lilák legközelebb vasárnap a Karcag otthonában lépnek pályára már bajnoki mérkőzésen.