A MOL Magyar Kupa 2025/26-os idényének első két fordulóját az előző hetekben rendezték meg, a múlt hétvégi második kör után 36 együttes (25 NB III-as és 11 területi I. osztályú gárda) maradt talpon, hozzájuk csatlakoztak a Fizz Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai – írja az MLSZ hivatalos oldala.
Az élvonalbeli együttesek ebben a körben még nem kerülhettek össze egymással, mindannyian vendégként szerepelnek majd alacsonyabb osztályú riválisaik ellen. A párosítások ezúttal is egy meccsen dőlnek el. Az M4 Sport stúdiójában Plotár Gyula, a Tatabánya egykori kiválósága sorsolta ki a csapatokat.
Elsőként az élvonalbeli együttesek kaptak ellenfelet, a Békéscsaba neve pedig viszonylag gyorsan előkerült, a lilák a Nyíregyházát fogadhatják. A párosítások közül kiemelkedik a Vasas és a Puskás Akadémia összecsapása, valamint a Kecskeméti TE és az Újpest egymás elleni csatája. A címvédő paksiak Szajolon kezdhetik meg szereplésüket a sorozatban, a Ferencvárost pedig a szintén negyedosztályú Szarvaskend fogadja, érdekesség, hogy a Vas megyei településen alig kétszázan laknak. Az ezt követően maradó csapatok már bárkivel összekerülhettek, nem azonos osztályban szereplő csapatok esetében az alacsonyabban rangsorolt együttes a pályaválasztó. A másik Békés vármegyei gárda, a két kört már sikerrel teljesítő, NB III-as Gyulai Termál FC a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadja majd.
A 3. forduló mérkőzéseit a szeptember 13-14-ei hétvégén rendezik.
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosítása:
Érdi VSE–ETO FC
BFC Siófok–MTK Budapest
VSC 2015 Veszprém–DVSC
Swiss-Krono Vásárosnamény–ZTE FC
Iváncsa KSE–Kolorcity Kazincbarcika
Békéscsaba 1912 Előre–Nyíregyháza Spartacus FC
Vasas FC–Puskás Akadémia FC
FC Ajka–Kisvárda Master Good
Szarvaskend SE–Ferencváros
Szajol KLK–Paksi FC
Hódmezővásárhelyi FC–DVTK
Kecskeméti TE–Újpest FC
Tarpa SC–Kelen SC
Eger SE–Budafoki MTE
Gyulai Termál FC–Mezőkövesd
Nagykanizsa FC–Kozármisleny
Mezőörs–Komárom VSE
Dorogi FC–Szeged-Csanád GA
Füzesabony FC–BVSC-Zugló
Gyirmót FC Győr–Csákvár
Móri SE–Budapest Honvéd
Videoton FC Fehérvár–Szentlőrinc
Szolnoki MÁV FC–ESMTK
Majosi SE–Gödöllői SK
Martfűi LSE–Dombóvári FC
OPUS TIGÁZ Tatabánya–Sorokár SC
Tiszafüredi VSE–Putnok FC
PTE-PEAC–III. ker. TVE
Sárvár FC–Pilisi LK
REAC–Karcagi SC
SBTC–Tiszakécskei LC
PMFC–DEAC