Az FTC otthonában idézné meg 2019-es bravúrját az Előre

2025. október 28. 19:49 | Kovács Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre az előző két sorozat döntőse, a Ferencváros ellen idegenben lép pályára a labdarúgó MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, szerdán. A lilák hat évvel ezelőtt hazai pályán ütötték el a továbbjutástól a fővárosiakat, most még nehezebb dolguk lesz, hiszen az Üllői úton kell helytállniuk.

2019 decemberében is a Ferencváros volt a toronymagas esélyese a két csapat legutóbbi Magyar Kupa-találkozójának. Akkor Leandrót már korán kiállítottak, így a zöld-fehérek szinte végig emberhátrányban futballoztak. Az Előre pedig Tóth Dániel és Nikola Pantovic góljaival, valamint Uram János védéseivel 2–0-s győzelemmel örvendeztette meg a Kórház utcai stadion drukkereit.

Azóta sok víz folyt le a Körösön, az FTC továbbra is kiemelkedő csapata az élvonal mezőnyének, ráadásul Európában is rendre megéli a tavaszi küzdelmeket. A csabaiak egy szezont a harmadosztályban töltöttek, de most ismét az NB II-ben szerepelnek. A két csapat kerete teljesen kicserélődött, egyedül Hursán György léphetne pályára az akkori együttesekből, azonban sérülése miatt ő sem lesz ott a szerdai találkozón.

Az Előre az előző körben a Nyíregyházát búcsúztatta tizenegyesekkel, a továbbjutáshoz Takács János kapus is hozzájárult a büntetőpárbajban és a bajnokikon sem rajta múlt, hogy azóta nem jött össze a győzelem, öt mérkőzésen két vereség, majd három döntetlen a mérleg.

– A szurkolók miatt egy kicsit szomorú vagyok, mert az új szabályok miatt nem Békéscsabán lesz a meccs, hanem a Groupama Arénában, de biztos vagyok benne, hogy játékosként óriási élmény lesz. Az esélyek? Azokról nem is kell beszélni, egyrészt, mert mindenki ismeri a tényeket, másrészt, mert nem fontosak.A recept megvan, ugyanarra az elszántságra és szervezettségre lesz szükség, mint a Nyíregyháza ellen. Sokunknak hatalmas dolog lesz, hogy a Fradi otthonában pályára léphetünk, de nem szabad megilletődötten játszani. Koncentrálni kell, és mindent ki kell tenni a pályára, aztán meglátjuk, az mire lesz elég – fogalmazott a hálóőr a MOL Magyar Kupa hivatalos oldalán.

Az FTC kupabemutatkozásként a vármegyei első osztályú Szarvaskend otthonában aratott kiütéses, 15–0-s győzelmet, a Fizz Ligában jelenleg csak az 5. helyen áll, vasárnap például a Zalaegerszegtől szenvedett vereséget, de az Európa-ligában három mérkőzésen összesen hét pontnál tart.

A találkozón Berke Balázs fújja majd a sípot, munkáját asszisztensként Bornemissza Norbert és Garai Péter, tartalék játékvezetőként pedig Zimmermann Márió segíti majd. A szerdán 20 órától kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. Amennyiben 90 perc játék után döntetlen az állás, 2x15 perc hosszabbítás következik, ha ez sem dönt, akkor tizenegyesekkel dől el a továbbjutás sorsa.

 

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ

Október 28. (kedd)
20.00 Diósgyőri VTK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 20.00

Október 29. (szerda)
12.30 Martfűi LSE (NB III)–Paksi FC 12.30, Debreceni EAC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II), Majosi SE (NB III)–Videoton FC Fehérvár (NB II), Kelen SC (BLSZ I.)–Kolorcity Kazincbarcika SC, Karcagi SC (NB II)–Aqvital FC Csákvár (NB II) 
17.00 FC Ajka (NB II)–Tiszakécskei LC (NB II), Kecskeméti TE (NB II)–Tiszafüredi VSE (NB III) 
17.15 Vasas FC (NB II)–Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.) 
17.30 HR-Rent Kozármisleny (NB II)–ESMTK (NB III) 
18.00 ETO FC–Pilisi LK (Pest I.) 
20.00 Ferencvárosi TC–Békéscsaba 1912 Előre (NB II), MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 

Október 30. (csütörtök)
12.30 III. Kerületi TVE (NB III)–Soroksár SC (NB II)
18.00 Zalaegerszegi TE FC–Budafoki MTE (NB II) 
20.00 Debreceni VSC–Budapest Honvéd FC (NB II)

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL