A Barcika ellen folytatná a kupamenetelést az Előre

2023. szeptember 15. 14:40 | Kovács Dávid

A másodosztályú Kazincbarcika együttesét fogadja az NB III-ban szereplő Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, szombaton.

Csató Sándor együttese 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a bajnoki tabellát a dél-keleti csoportban, a kupában pedig először a Tiszaföldvárt, majd a Monort búcsúztatta. A lilák ellenfele ezúttal az a Kazincbarcika lesz, amely másodosztályú csapatként csak most csatlakozik a sorozathoz. A borsodiak ugyan vereséggel kezdték a bajnoki szezont, azonban hat veretlen mérkőzéssel javítottak és a 10. helyen állnak. A két gárda a kupában még soha nem találkozott, az előző bajnoki szezonban mindkét egymás elleni összecsapást a Békéscsaba nyerte, idegenben 3-1-re, a Kórház utcában pedig 6-1-re. Érdekesség, hogy az előző kupaszezonban mindkét csapatot a későbbi győztes ZTE állította meg: a zalaiak a 4. fordulóban 2-0-ra győztek Barcikán, majd a nyolcaddöntőben ugyanilyen arányban nyertek a Viharsarokban.

A szombaton 17 órakor kezdődő találkozón amennyiben 90 perc után döntetlen az állás, kétszer 15 perces hosszabbítás következik, ha itt sem születik döntés, akkor tizenegyesekkel dől el a továbbjutás kérdése.

– Mindenképpen örülök, hogy egy magasabban rangsorolt csapat érkezik Békéscsabára, mert így be tudjuk tájolni, hogy jelen pillanatban hol tartunk. Bízom benne, hogy jó állapotban leszünk és meg tudjuk majd mutatni, hogy már lépegetünk előre, tehát a kiesési állapot már elmúlt, ezt már félre tudtunk tenni magunkban. A győzelmeink megvannak ahhoz, hogy megfelelő önbizalmunk legyen, úgyhogy nagyon várjuk a találkozót – fogalmazott Csató Sándor vezetőedző.

Az összecsapást hétfőn 21 órától felvételről láthatják a 7.Tv-n. A másik versenyben maradt Békés vármegyei csapat, a csabaiakhoz hasonlóan NB III-as Körösladány szintén másodosztályú ellenféllel csaphat össze, vasárnap 15 órától a Gyirmót FC Győrt fogadja hazai pályán.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló:

Szeptember 15. (péntek)
20.00 Soroksár – Kecskeméti TE

Szeptember 16. (szombat)
12.45 Nagyecsed – Ferencvárosi TC,
14.00 Tatabánya – Szombathelyi Haladás VSE,
15.00 ESMTK – Fehérvár FC, Cigánd – ZTE, Mosonmagyaróvár – Puskás Akadémia, BKV Előre – Paks, Eger – DVSC, Budaörs – Siófok, Dorog – Budapest Honvéd, Baja – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Gödöllő – Dunaföldvár, Unione – Csepel, Putnok – Budafok, DEAC – Kozármisleny, Mezőörs – Nagykanizsa, Veszprém – Komárom, Dunaharaszti MTK – Vasas
16.00 Bicske – Tiszakécske
16.45 PMFC – Újpest
17.00 Ajka – Mezőkövesd, Csákvár – Szombathelyi Haladás, Békéscsaba – Kazincbarcika

Szeptember 17. (vasárnap)
13.00 Gesztely – MTK
15.00 III. ker. TVE – DVTK, Pilis – Kisvárda, Körösladány – Gyirmót FC Győr, Zsámbék – ETO FC Győr, Szentlőrinc – BVSC, Tiszaújváros – Nyíregyháza, PTE-PEAC – Kaposvár, Kelen – Bonyhád-Majos

További programok »

FEL