Jobbik: A turizmus kitörési pont lehet

2017. május 2. 17:01 | Mikóczy Erika

Munkácsy-negyed, hulladékszállítás, a vagyonkezelő vezérigazgatójának prémiuma: ezeket a témákat emelte a Jobbik önkormányzati képviselője tájékoztatóján.

Kocziha Tünde beszélt arról, régóta közgyűlési téma, hogy milyen kitörési pontjai lehetnek Békéscsabának. Az egyik a turizmus, már csak ezért is fontos a Munkácsy-negyed beruházása. Kiemelte, hogy itt nemcsak az épületek felújításáról, a kulturális örökségünk megőrzéséről van szó, hanem a belvároshoz szervesen kapcsolódó területek felújításáról is, amelyek most igencsak elhanyagolt állapotban vannak. A Malom tér környéke finoman szólva is kívánni valót hagy maga után, de a hidak, a liget és az idetartozó zöldövezet állapota sem megfelelő jelenleg.

– Munkácsy a világon talán legismertebb magyar festőművész. Fontos, hogy ápoljuk az ő emlékét, mindemellett meg kell jegyezni azt is, hogy az ő nevét viselő városrész és az ő nevére épülő, az életútját, legismertebb alkotásait bemutató attrakció, közérdeklődésre tarthat számot, sok látogatót hozhat Békéscsabára – jegyezte meg a képviselő.

Kocziha Tünde azzal folytatta, hogy az ilyen jellegű beruházások mellett azonban gazdaságélénkítő beruházásokra is szükség van. E tekintetben véleménye szerint ipari területek, ipari csarnokok, inkubátorházak kialakítására, fejlesztésére lenne szükség, részben azzal a céllal, hogy ott helyet kapjanak a helyi kis- és középvállalkozások is.

Kocziha Tünde a hulladékszállítás ügyével kapcsolatban elmondta, a kormányzati szándék az, hogy mindenképpen önkormányzati társuláson belül oldják meg a hulladékszállítást a települések. – Olyan jogosultságot vettek el tőlünk, a mi a jövőben lehetetlenné teszi azt, hogy a jelenlegi formában, a saját cégünkön keresztül a Tappéval szerződésben bonyolítsuk le a hulladékszállítást. Arra terelnek bennünket, hogy a Dareh társuláson keresztül történjen Békéscsabán is a hulladékszállítás – mondta a képviselő.

Kocziha Tünde a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának prémiumáról is szót ejtett. Mint mondta, akkor lehet prémiumot adni a cégvezetőnek, ha előre meghatározzák azt, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket teljesítenie kell –  így nem lehet majd támadási felület.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL