Jancsika Árpád: Úgy működünk, mint egy nagy család

2024. május 7. 16:45 | Kovács Dávid

A Békéscsabai KK a 13. helyen zárta története első NB I/B-s szezonját és ezzel eldőlt, hogy jövőre is a Zöld csoportban szerepelhet. Jancsika Árpád technikai vezető szerint nagyon sok tapasztalatot szereztek ebben a szezonban, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak majd.

Békéscsabán már öt éve tervben volt a feljutás, a tavalyi NB II-es Final Four után ugyan ezt a pályán nem sikerült elérni, azonban végül a Honvéd Ludovika visszalépett a Zöld csoporttól, így a klub felkérést kapott és el is vállalta a szereplést az NB I/B-ben. Az ősz nem úgy sikerült, ahogy a csapat tervezte, így Lackó Róbertet Vuk Pavlovic váltotta a kispadon, ez pedig új impulzust adott és az együttes végül harcban volt a legjobb nyolc közé jutásért.

– Az alapszakaszt négy győzelemmel és két vereséggel zártuk, nagy csatában voltunk a legjobb nyolcért, de a 9. pozícióra is volt esélyünk. A szezon előtt az volt a cél, hogy kiharcoljuk a biztos bennmaradást, ha meg lett volna a 9-10. hely az alapszakaszban, akkor ezt korábban teljesítettük volna. Azzal, hogy a 11. helyről kezdtük a rájátszást, egy új bajnokság indult a bennmaradásért. Az Eszterházy és a Százhalombatta is megtáltosodott, ugyan a mi keretünk talán erősebb ezeknél a csapatokénál, de végül mégis nagyon meg kellett harcolni a bennmaradásért – fogalmazott a 7.Tv Kezdőkör című magazinjában Jancsika Árpád, a klub technikai vezetője.

 

 

A csapat a rájátszásban elsőként a sereghajtó Százhalombattával szemben maradt alul nagy küzdelemben, így a bennmaradást a Pénzügyőrrel szemben kellett kiharcolni.

– Ez is hasonló volt a párharc, mint az első: hazai pályán nyertünk, de idegenben mintha be lett volna deszkázva a gyűrű, így jöhetett a mindent eldöntő harmadik, hazai mérkőzés. Május elsején is nagyon sok szurkoló érkezett a csarnokba, hogy biztassa a csapatot, ez pedig olyan erőt adott, hogy a harmadik negyedben már 22 ponttal vezettünk és utána már csak okosan kellett játszani – emelte ki.

Azok, akik akár csak egy mérkőzésre is kilátogattak a szezon folyamán, megtapasztalhatták, hogy a csapat és a szurkolótábor is nagyon belakta ezt a csarnokot, sőt, néha kicsinek is bizonyul a 475 fő befogadására alkalmas létesítmény: nemcsak az utánpótlásban sportolók és szüleik járnak meccsre, hanem egyre több sportbarát jelenik meg a lelátón. A technikai vezető ezúton is köszöni a szurkolók támogatását, mert nélkülük a csapat nem tudott volna ennyi győzelmet gyűjteni hazai pályán.

 

A szurkolók minden hazai mérkőzésen nagy segítséget nyújtanak a csapatnak (Fotó: Krajcsó László/Békéscsabai KK)

 

– Úgy gondolom, hogy nagyon kellett a városnak már egy NB I/B-s csapat, ezt mutatja az is, hogy rendre megtöltjük a csarnokot. Felnőttünk a feladathoz, nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, hogyan kell kialakítani a keretet, hogyan kell nekivágni egy ilyen bajnokságnak, levonjuk a tapasztalatokat az elnökséggel és elkezdjük a tervezést a következő idényre. Most annyi előnyünk lesz, hogy nem júliusban, hanem már májusban elkezdhetjük ezt a munkát – szögezte le.

A következő évi kerettel kapcsolatban megjegyezte, hogy szeretnék a csapat magját megtartani, a biztos bennmaradás alapvető célkitűzés, de az, hogy merészebb álmokat kitűzhetnek-e maguk elé, az a következő hetekben dől el. Azt mindenképp pozitívumként említette, hogy széles az utánpótlás-bázis, vannak olyan 16-17 éves játékosok, akiknek már juthat szerep akár a következő szezonban is, hogy minél hamarabb felvegyék a felnőtt bajnokság színvonalát.

– Úgy működünk, mint egy nagy család az elnökségtől az utánpótlás játékosokig, majdnem mindenki ismer mindenkit, sokszor járunk különböző korosztályú csapatokkal egymás mérkőzéseire, szervezünk családi napokat, streetball programokat. Nagyon örülünk, hogy ilyen jó közösség alakult ki – zárta a gondolatait.

 

További programok »

Sport

Cirkuszban is bombasztikus teljesítmény – ilyenek a csabai légtornászok

Az ALEhopp AirBorn CircusFest egy légtorna verseny, melyet a Richter Safari Park területén található cirkuszsátorban rendeztek meg hétvégén, immár másodjára. Szombatról egy, vasárnapról három aranyat hoztak a Sportolj Békés Megye SE lég-lányai, de a többi színesfém is helyet kapott a nyakakban.
16:08
FEL