Ismét gyulai siker: a Kézműves Cukrászda készítette Magyarország Tortáját

2026. augusztus 12. 12:15 | behir.hu

Egymást követő második évben nyerte el a Magyarország Tortája címet a gyulai Kézműves Cukrászda csapata. Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland BíborFehér fantázianevű kreációja lett 2026-ban az ország tortája, miközben másik nevezésük, a Hungária a negyedik helyen végzett.

A Magyar Cukrász Ipartestület idén huszadik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt. A jubileumi megmérettetés középpontjába két tradicionális magyar alapanyag, a rögös túró és a tejföl került. A versenyzőknek ezek közül legalább az egyiket kötelezően és karakteresen kellett megjeleníteniük a nevezett tortában. A téma a cukrászokat is megihlette, hiszen rekordszámú, összesen 60 tortával neveztek az idei versenyre.

A gyulai Kézműves Cukrászda csapata két kreációval indult. Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland BíborFehér fantázianevű tortája végül a mezőny legjobbjának bizonyult.

A győztes desszert egy erdei gyümölcsös ízvilágú torta. Alapját egy vajban gazdag felvert piskóta adja, amelyre rögös túró és tejföl felhasználásával készült, könnyed tejfölös mousse kerül. Az erdei gyümölcsös zseléréteget édes feketeribizli-bor teszi különlegessé, az ízvilágot pedig többek között pirított mandula és liofilizált málna egészíti ki. A tradicionális magyar alapanyagokat így modern cukrászati technológiákkal és izgalmas gyümölcsös ízekkel ötvözték.

A siker egyben címvédést is jelent a gyulai cukrászok számára. A Kézműves Cukrászda ugyanis 2025-ben is megnyerte a Magyarország Tortája versenyt, akkor a DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű alkotással. Így két egymást követő évben került Gyulára az ország egyik legrangosabb cukrászati elismerése.

A csapat azonban idén nemcsak a BíborFehérrel szerepelt kiemelkedően. Másik nevezésük, a Hungária ugyancsak a rögös túró és a tejföl párosára épült, és végül a negyedik helyet szerezte meg.

A Hungária alapja egy csokoládés nehéz felvert, amelyre karamellizált pankómorzsával készített ropogós réteg került. A torta egyik különlegessége a sztracsatellás-túrós tejszínkrém, amelynek gazdag ízvilágát sárgabarackos réteg ellensúlyozza.

– Még mindig nehéz elhinni, hogy ismét egy ilyen óriási megtiszteltetésben részesültünk, leírhatatlan az a hála, amit érzünk – fogalmazott közösségi oldalán a Kézműves Cukrászda csapata, amely egyúttal gratulált a verseny valamennyi résztvevőjének.

A Magyarország Tortája verseny második helyét a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Rétegek tánca nevű tortája szerezte meg, míg a harmadik a siófoki Dinasztia Cukrászda Eprek hercege elnevezésű alkotása lett.

Galéria

Idén is kihirdették Magyarország Cukormentes Tortáját. A kategória győztese a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska nevű desszertje lett, amely hozzáadott cukor nélkül készül, és többek között szilvát, diót, tejcsokoládét, fahéjmousse-t és zöld teát is felvonultat.

A BíborFehért augusztus 20-tól a budapesti Magyar Ízek Utcájában, valamint országszerte számos cukrászdában lehet majd megkóstolni. Az árusítóhelyek listáját augusztus 18-tól teszik közzé a Magyar Cukrász Ipartestület honlapján.

Gyulán természetesen mindkét sikeres torta elérhető lesz: a Kézműves Cukrászdában a Magyarország Tortája címet elnyerő BíborFehér mellett a negyedik helyezett Hungáriát is megkóstolhatják az érdeklődők.

Forrás: Kézműves Cukrászda, Magyar Cukrász Ipartestület, MTI

További programok »

FEL