A két Békés vármegyei cukrászmester újraértelmezése vajban gazdag, felvert, klasszikus alapokra épül, míg a csokoládé vajkrém a pálinkás meggyzselével harmonizál. Aki megkóstolja a tortát, az pontról pontra fedezheti fel az eredeti dobos jegyeit.
– Visszaköszön a karamellás, csokoládés íz. Az alsó lapot doboscukorral húztuk át, ez a tortán belül van elrejtve, illetve mandulanugát, mandula, grillázs keveréke is kerül még a torta aljába, ami a textúrákat fokozza, illetve az ízhatást kerekíti ki – fogalmazott Balogh László, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmestere, tulajdonosa.

A Magyar Cukrász Ipartestület 2025-ben immár tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, ahol most először nyert Békés vármegyei alkotás.
– Nagyon jó összhang volt köztünk, már nagyon régóta dolgozunk együtt Lacival és úgy gondolom, hogy nagyon jó párost alkottunk a torta készítése során, ahol mindkettőnknek meg volt a maga feladata. A készítésénél így jó összhang volt, nagyon élveztük végig az egész versenyt – mondta Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmestere, majd kiemelte, hogy az ízek külön-külön is megállják a helyüket.
Rendkívül fontosnak tartják, hogy nem használtak margarint, csak vajat, illetve eltérnek a megszokott tömény, habos torták világától. A tortát augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.