Sokan tudták rólad, hogy a bulgáriai Gabrovóban születtél 1959-ben, és bolgár diákként, magyar–finnugor szakon tanultál a szegedi egyetemen. Miután 1985-ben diplomáztál, Szófiában voltál újságíró. 1990-ben aztán végleg Magyarországra költöztél. Feleségeddel, Orsival három csodás gyermeketeket neveltétek nagyszerű, értékes felnőtté, és már unokáitok is vannak.
Magyarul és bolgárul jelentek meg írásaid, szabadverseid, rövid- és versprózáid, könyveid, amelyek elmélkedésre, elmélyülésre ösztönöztek, de több nyelven is beszéltél, olvastál. Az elbeszéléseidet hasonlították Örkény egyperceseihez, Rimbaud prózaverseihez és Sztratiev szatíráihoz, szerintem pedig olyanok, mint te, olyan „Szvetósak”...
Megalkottad Békéscsaba városi lapját, és ez több mint tizenöt éven át határozta meg a mindennapjaidat. 1991. október 2-án jelent meg az első Heti Mérleg, amely 1999-től már kéthetente jelentkezett, Csabai Mérlegként. A lap huszonötödik évfordulóján, a jubileumi mellékletben ezt írtad: „Az egyetemi évek és a szófiai újságíróskodás mellett ez a tizenöt év volt életem (eddig) legszebb időszaka. Határidő határidő hátán, folyamatos, ám jótékony stresszben élés, ezer fokon égés, folytonos feszültség. Most, ennyi idő távlatából, akár a reggelig tartó közgyűlésekre is szívesen emlékszem (akkor még a városháza dísztermében is gond nélkül dohányoztunk), valamint a mindig idegtépő országos és helyi választásokra. A Mérleg felelős szerkesztőjeként felettesemtől, Pap János polgármestertől már a nulladik naptól kezdve teljes szabadságot kaptam – egy újságíró számára nincs ennél nagyobb szerencse/ajándék. Munkám során azon voltam, hogy minél több információval szolgáljunk az önkormányzatról, Békéscsaba mindennapjairól és történetéről egy stílusában és mondanivalójában korrekt, külső megjelenésében pedig nem szokványos lap révén”.
Tudod, ahogy sokan, én is annyira várom már, hogy vége legyen ennek a vírusokkal, tragédiákkal terhelt évnek. Elkezdtem tervezgetni, mi lesz ezután, mi lesz a járvány után, hogyan ünnepeljük majd jövőre a 30 éves Csabai Mérleget…
Nem tudom felfogni, nem tudom elfogadni, ami történt. Egyszerűen nincsenek rá szavaim. Tőled veszem kölcsön – az egyik, 1996-ban, a Heti Mérlegben megjelent gondolkodóddal búcsúzom:
„Feladom, mondja a halhatatlan lélek és kirepül az engedetlen testből. A test egy pillanatra összerázkódik, aztán magához tér és árván felegyenesedik. Csodálkozva körülnéz. Mindenhol sötétség. Mi történt? Mi történt? A rémült szem kitágul, a hideg gondolat berepül, és új fény villanyozza fel a kopár agymezőt. Az idő nem áll meg. Egy meredek ösvény mellett két gyerek kergetőzik. Az egyik ellöki a másikat, és az már gurul is a halál felé. A szakadékhoz érve a test a levegőbe repül és hirtelen megáll. A lélek repül tovább, de a testet ki menti meg? Gurul vissza az idő, és legyőzi a súlytalan lelketlenséget a mindent átható gondolat.”
Isten veled!
