Szarvas Péter: A helyi aktualitások mellett kedvenceim a helytörténeti cikkek

2021. október 10. 15:12 | Mikóczy Erika

Békéscsaba városi lapja, a Heti Mérleg 1991. október 2-án jelent meg először. A lap 1999-ig hetilapként, azóta Csabai Mérlegként, kéthetente jut el a csabaiakhoz. A 30 éves jubileum alkalmából ezúttal Szarvas Pétert, Békéscsaba polgármesterét kérdeztük.

– Közgazdász szakemberként a Körös Volán Zrt., majd jogutódja, a DAKK Zrt. vezérigazgatója volt. Munkája elismeréseként 2012-ben állami kitüntetést is kapott. Milyen meghatározó emlékeket őriz ebből az időszakból?

– Nagyon szerettem a Körös Volán Zrt.-nél, majd a DAKK Zrt.-nél végzett munkámat. Vezérigazgatóként két és félezer kollégám tevékenységét irányítottam, egyeztettem a munkatársakkal és a partnercégekkel. Nagyon sok jó szakemberrel dolgoztam együtt.  Nagyszerű, erős közösséget alkottunk. A Körös Volán Zrt. évről évre fejlődött, elismert, sikeresen működő cég lett. Rendkívül megtisztelő volt, amikor 2012-ben átvehettem a Baross Gábor-díjat a hazai autóbusz-közlekedés területén nyújtott, évtizedes, kiemelkedően eredményes szakmai és vezetői tevékenységem elismeréseként.

 

– Korábban is vállalt szerepet a közéletben, 2014-ben pedig a civilek felkérésére, függetlenként a polgármesterségért indult. Hetedik éve polgármester és a 2. számú választókerület képviselője. Milyen elvek mentén végzi sok irányú teendőit?  

– Mind önkormányzati képviselői, mind polgármesteri munkámat a gondosság, a szorgalom és az alázat jegyében végzem. Azt gondolom, hogy a polgármester, az önkormányzati képviselő van a lakosokért és nem fordítva. Polgármesterként és a 2. számú választókerület képviselőjeként nagy gondossággal kezelem a lakossági ügyeket. Gyakran szólítanak meg a csabaiak az utcán sétálgatva, személyesen a fogadóóráimon, lakossági fórumokon, vagy írásban. Fontosnak tartom, hogy a hozzám forduló emberek ügyével a lehető legnagyobb gondossággal foglalkozzak még akkor is, ha nem lehet mindig, mindent azonnal megoldani. Az intézkedésekről igyekszem folyamatosan tájékoztatni a lakosságot. Az itt élők nem maradhatnak információk nélkül az őket érintő ügyekben, legyen az akár egy építkezés, vagy éppen egy nagyberuházás.

 

– A Heti majd a Csabai Mérleg tudta és tudja-e valamilyen formában segíteni az ön munkáját?

– Mindig a kezembe veszem a Csabai Mérleg legfrissebb számát, amely az elmúlt három évtized alatt számos változáson ment keresztül formájában, küllemében, de tartalmában mindig is fontos szerep jutott a lakosok tájékoztatásának. Jónak tartom, hogy a lapban nem csupán közélettel találkozhatunk, hanem sporttal és kultúrával is. A helyi aktualitások mellett kedvelt rovataim még a helytörténeti cikkek, valamint a „Békéscsaba anno” rovat Gécs Béla tollából. Ezek a rovatok a múlt szépségeire és érdekességeire, hagyományaink és örökségünk ápolására hívják fel az olvasók figyelmét. Nagy segítség a munkámban, hogy a sárga újság hasábjain olvasható hírek több ezer csabai családhoz jutnak el díjmentesen. Ezúton is köszönöm, hogy három évtizede szolgálják a csabai polgárokat!

A 2014. október 23-ai Csabai Mérleg címlapja, miután az október 12-ei önkormányzati választáson Szarvas Péter győzött, és ő lett Békéscsaba új polgármestere.

További programok »

FEL