Idén is elindul az Egy hajóban evezünk vízitúra

2020. július 8. 13:17 | behir.hu

Idén tizennegyedik alkalommal bocsátják vízre hajóikat az Egy hajóban evezünk túra résztvevői.

Augusztus 1-én és 2-án 14. alkalommal rendezik meg az Egy hajóban evezünk vízitúrát, mely ebben az évben tisztelgés Wichmann Tamás kenu világ- és Európa-bajnok emléke előtt is - osztotta meg közösségi oldalán Kálmán Tibor, Békés polgármestere. 

A túra a hagyományos útvonalon halad, induló állomása a gyulai Kisökör-járási információs- és fogadóbázis. Az első pihenő a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál lévő Szanazug. A délutáni Békés-Dánfoki Kishajó Kikötőbe történő megérkezést követően egy könnyű vacsora, és a helyi termálvíz várja a túrázókat. A következő állomás Köröstarcsa,  ahová a délutáni órákban érkeznek meg a résztvevők.

Szanazugban, Békésen és Köröstarcsán a tervek szerint érkezéskor a rendező önkormányzatok megvendégelik a résztvevőket. A túrán résztvevőknek javasolják, hogy készüljenek fel a napsütésre és az esőre egyaránt. A szervezők kérik, hogy a hajókba mindenki hozzon magával folyadékot és ennivalót, valamint vízhatlanul zárható táskát vagy műanyag hordót, amiben az elektronikai eszközöket lehet tárolni.

A jelentkezési határidő 2020. július 26. Részvételi díj: 2000 Ft/fő/nap. További információk és jelentkezés a Békési Kajak-Kenu Club Facebook-oldalán.

Forrás: Kálmán Tibor Facebook oldala

 

További programok »

FEL