– Tessék megérteni, nekünk ez szép és modern – fogalmazott egy idős hölgy, amikor a népies stílusban épült lakóházába betérő néprajzkutató a polgári házak építészetére jellemző stílusjegyeket vélt felfedezni és azok mibenlétéről érdeklődőtt.
A XXV. Békési Népi Építészeti Tanácskozás résztvevői örömmel járnak vissza Békésre. A közép-békési kisváros immár 25 éve ad helyet a többnapos szakmai programnak. Kálmán Tibor polgármester köszöntőbeszédében kiemelte, az ICOMOS honi bizottságának munkássága és az 1973-ban ismét várossá váló Békés története szinte egyszerre kezdődött és remélhetőleg a jövőben is szoros együttműködésben marad.
A Békés Megyei Kormányhivatal részéről megjelent dr. Rákóczi Attila főigazgató köszöntőjében elmondta: a népi építészet különlegességét az adja, hogy egyszerre jelenik meg benne múlt, jelen és jövő.
– Épített örökségünk nem egyszerűen régi épületek összesége, hanem az, amit eleink ránk bíztak, több évszázados tudással, tapasztalattal és ezek a ma településeit is egyedivé, ezer közül is felismerhetővé tudják tenni – tette hozzá a főigazgató, hangsúlyozva a találkozó fontosságát.

Fotó: Fajó Attila/behir.hu
– Nehéz bevinni a modernizációt és a megújulást a népi építészetbe, néprajzkutatásba, ám az alapvetően tradícionális, hagyományos kultúrák kutatásával foglalkozó tudományban is van létjogosultsága a polgáriasodás népi építészetre gyakorolt hatásával foglalkozni. A 70-es, 80-as években indult új fejezet a néprajzi kutatási területek között igazi fordulatként értelmezhető, és végeredményében az egész hazai néprajztudományra nagy hatással volt – fogalmazott Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár a találkozó témáját illetően.
A 25. Békési Népi Építészeti Tanácskozás tudományos igényű előadásokkal, szakmai fórummal és a környékbeli települések népi építészeti különlegességeinek megtekintésével folytatódik pénteken és szombaton.