Herczeg Tamás: Szükség lesz a tervezés alatt álló fejlesztések átütemezésére

2022. szeptember 17. 12:33 | Mikóczy Erika

Valamennyiünk életét megnehezíti az energiaválság, ezért jelenleg kiemelten fontosak az energetikai célú beruházások; Békéscsabán egyeztetett Lázár János; rövidesen kezdődik a parlament őszi ülésszaka – egyebek mellett ezekről kérdezte Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt a 7.Tv Aktuális című műsorában Vári Bianka műsorvezető.

– Szeptember 15-én Lázár János építési és beruházási miniszter a békéscsabai városházán járt, ahol önnel és Szarvas Péter polgármesterrel folytattak egyeztetéseket. Miről tárgyaltak?

Lázár János azzal a szándékkal járja az országot, a megyei jogú városokat, hogy sorra vegye a települési vezetőkkel, országgyűlési képviselőkkel: hol tartanak a folyamatban levő nagyberuházások. Felméri azt is, milyen tervei vannak az adott településnek a következő esztendőket illetően. A városházán az is szóba került, hogy a tervek közül melyek azok, amelyeknek az átütemezése szükséges. A miniszter úr kijelentette, hogy minden már elkezdett beruházás be fog fejeződni. Az egy másik kérdés, hogy a tervezés folyamatában tartó fejlesztéseket valószínűleg csak később lehet majd megvalósítani – ezekről egyezettünk. Olyan fejlesztésekről is beszéltünk, amelyek tekintetében Békéscsaba egészen jól áll. Ezek az energetikai célú komplex beruházások, mint a napelem-park létesítése, a geotermikus energia hasznosítása, a közvilágítás korszerűsítése, a közösségi közlekedés javítása, az elektronikus meghajtású buszok beszerzése. Szerencsére az elmúlt időszakban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nagyon sok közintézmény energetikai felújítása is megtörtént, ennek most kiemelt jelentősége van. A kormány a geotermikus energia hasznosításával kapcsolatos országos stratégiát készít, ebbe próbáljuk beilleszteni azokat a további békéscsabai elképzeléseket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a közintézmények energiaellátását részben napenergiából, részben pedig geotermikus energiából tudjuk biztosítani.

 

– Már üzemel a sportcsarnok mellett található napelem-park. Mi a helyzet a geotermikus rendszerrel?

Télen nagy valószínűséggel elindul a próbaüzem, a következő év első felében pedig befejeződik ez a fejlesztés. Geotermikus hő biztosítja majd részben a sportcsarnok, a CsabaPark, részben pedig a gyermekélelmezés konyhájának gázenergia-kiváltását. Tervezzük továbbá, hogy több közintézménynél is geotermikus energiát használjunk. Természetesen nemcsak az intézményeknél, hanem a családoknál is fontos a gázfelhasználás csökkentése. Ezért jó hír, hogy megjelent egy pályázati kiírás a napelem.palyazat.gov.hu oldalon. Több mint 200 milliárd forintot kíván arra fordítani a kormányzat, hogy részben a tetőszerkezetre erősített napelemekkel, részben hőszivattyús technológiával, illetve a nyílászárók cseréjével, a fűtés elektromos fogyasztásra való átállításával a magánszemélyek is csökkenteni tudják a gázfüggőséget. Ezt a pályázati kiírást érdemes elolvasni. Van egy kisebb jelentőségű beruházás is, amely a napelem-rendszernek a tetőre szerelését jelenti. Ez közel 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatással jár, a nagyobb beruházás pedig 11 millió forint körüli vissza nem térítendő támogatást jelent. Fontos kiemelni, hogy mielőtt belevágnánk bármilyen fejlesztésbe, mindenképpen érdemes szakemberrel konzultálni.

 

 

– Mikortól nyílik meg ez a pályázati lehetőség, és milyen határidőkre kell figyelniük a pályázóknak?

20, illetve 26 hónap áll rendelkezésre majd a kisebb vagy a nagyobb pályázat kapcsán. Ennek az évnek a végén, novemberben, decemberben már be lehet adni a pályázatokat, és megyénként folyamatos lesz az elbírálás. 45 ezer családnak tud majd valamiféle segítséget adni a kormányzat ahhoz, hogy a saját ingatlanjuk energiafelhasználását módosítsák.

 

– Az energetikai fejlesztéseknek környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható a hatásuk.

Pontosan így van, hisz nem fosszilis energiát használunk, ha megújuló energiával fűtünk, világítunk. A 2030-ig, illetve 2050-ig terjedő klímavédelmi tervekkel összhangban vannak ezek a fejlesztések. A háború okozta válság teljesen kiszámíthatatlanná teszi az energiaellátás biztonságát, ami nagy kockázatot jelent. Szinte tervezhetetlenek az árak is, emiatt bizonytalan, hogy akár a nagy intézmények, akár az önkormányzatok vagy a családok hogyan tudják a téli időszakot átvészelni. Nem tudni, mikor lesz vége az orosz-ukrán háborúnak, ezért intenzív átállási programra van szükség az energiahordozók tekintetében.

 

– A múlt héten Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke látogatott Békéscsabára, ahol a BSZC vezetőivel, és képviselő úrral tárgyalt. Miről egyeztettek?

Egy olyan ötletről beszéltünk, amely elsősorban a szakképzési centrum vezetőinek fejéből pattant ki. Tudjuk, hogy a Rákóczi Szövetség az ifjúsági korosztály körében is meglehetősen nagy népszerűségnek, nagy a Békés megyei, békéscsabai tagsága. Mucsi Balázs főigazgató úrral tárgyaltunk arról, hogy létrejöhetne egy olyan hálózatos rendszerű szerveződés, amely innen Békéscsabáról kiindulva, a Kárpát-medencében élő tizenéves fiataloknak nyújthatna több közösségi alkalmat, programlehetőséget. Klímavédelemmel, kultúrával, sporttal, közösségfejlesztéssel kapcsolatos konkrét terveket szeretnénk megvalósítani. Sokan mondják, hogy kevés lehetősége van a tizenéves korosztálynak arra, hogy közösségi keretek között is élje az életét. A Rákóczi Szövetség programjai minták lehetnek arra nézvést, hogy ezek a keretek működjenek. Ebben fog segíteni majd az az ötlet, megvalósítandó program, amelynek kapcsán Csáky Csongorral és Mucsi Balázzsal tárgyaltunk.

 

– Szeptember 26-án kezdődik a parlament őszi ülésszaka. Látható-e már, hogy milyen témákkal kezdenek?

Az Európai Unióval való megegyezés okán számos törvényjavaslatot tárgyalunk majd. Ezek közül van, ami már elkészült, mint például a Büntető Törvénykönyv szabályait módosító törvényjavaslat. A közpénzek elköltésével kapcsolatban szigorításokra lehet számítani, szükséges és indokolt változtatás például az, amely a törvény-előkészítés folyamatában a társadalmasítást fogja erősíteni. De több olyan napirendi pont is lesz még, amely az Európai Unió és Magyarország kapcsolatát szabályozza. Lázár János miniszter úr tervez továbbá egy jogszabályt, amely a nemzeti vagy európai uniós forrásból megvalósuló építkezések, beruházások újraszabályozásáról szól, ezt is tárgyaljuk majd. Erősödik a fogyasztóvédelem, új hulladékgazdálkodási modellt vezet be a kormány, de a közüzemi szolgáltatók zökkenőmentesebb ügyintézése is a parlament elé kerül. Tárgyalni fogjuk továbbá a skandináv államok NATO-csatlakozásával kapcsolatos jogszabályt, hisz minden NATO-tagországnak ratifikálnia kell azt a szerződést, amely kimondja, hogy egy új ország csatlakozhat. Sűrű őszünk lesz.

További programok »

FEL