Herczeg Tamás: Folyamatos együttműködésre van szükség a járvány idején

2020. április 3. 13:49 | Csiffáry Zsuzsanna

A koronavírus több következményt vont maga után, emiatt a társadalomban folyamatos együttműködésre, türelemre van szükség – fogalmazott Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a 7.TV Aktuális című műsorában. A politikus hozzátette: a kormányzat arra törekszik, hogy minél kevesebb sérelemmel vészeljük át a jelenlegi helyzetet.

A kormányzat számára a járvány elleni védekezés időtartamáig szól az a felhatalmazás, amelyet az úgynevezett koronavírus-törvény rögzít – emelte ki az országgyűlési képviselő. Mint mondta, a kormány eltérhet bizonyos törvényektől, illetve új szabályozás keretei között hozhat olyan új döntéseket, amelyekhez a törvényi felhatalmazást a parlament nem adja meg. A törvénynek időbeni korlátja van, méghozzá a járvány időszaka – jegyezte meg –, vagyis amint vége van a járványnak, onnantól kezdve nincs tovább időben mandátuma a kormánynak ilyen döntések meghozatalára, illetve mással kapcsolatos döntéseket nem hozhat.

– Minden olyan döntés a kormányzat hatásköre, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható. Ez érintheti a foglalkoztatás témakörét, a szociális hozzájárulás mértékét, a GYES-en, GYED-en lévők támogatási rendszerét és a szociális kérdéseket. Érinthet gazdasági jellegű intézkedéseket, amelyek a gazdaság megállásával, lelassulásával és újraindításával kapcsolatos – húzta alá Herczeg Tamás.

A politikus szerint az adatokat eddig azért nem közölék, mert az operatív törzs, illetve a kormányzat úgy gondolta, hogy ettől függetlenül szükséges minden korlátozó intézkedést betartani. Ilyen az, hogy lehetőség szerint mindenki maradjon otthon, kerüljük a nagy tömeget és figyeljünk fokozottan a higiéniára. Ő maga is fontosnak tartja azonban, hogy területi adatokat hozzon nyilvánosságra az operatív törzs, illetve a kormányzat.

 

Az országgyűlés az önkormányzatok együttműködnek; nem állnak le a beruházások

A választókerület 10 településének vezetői szerint az együttműködés a kormányhivatallal, illetve a járási hivatalokkal az információáramlás szempontjából megfelelő – jelezte a képviselő –, de ettől függetlenül van néhány olyan intézkedés, amelyben a települések korrekciót, segítséget kérnek. Az országgyűlési képviselő azt közölte, hogy eddig több, mint 60 javaslatot terjesztett elő a 10 kormányzati akciócsoportnak, amelyek a gördülékenyebb szabálykövetést tennék lehetővé.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok (TOP) is haladnak Békéscsabán – fejtette ki Herczeg Tamás. Elkészült a Védőnői Szolgálat új szolgáltatási helye, a Szarvasi úti felüljárón TOP-os forrásból létesül kerékpárút. Az energetikai felújítások is folytatódnak; két óvodában előrehozott munkálatokra is sor került. Megjegyezte: csúszások előfordulhatnak – közbeszerzési, jogi problémák vagy egyéb más olyan ok miatt –, nem a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A tervek szerint májusra elkészül a röplabda akadémia, ezen felül elkezdődött a Munkácsy-negyed beruházás is. Áprilisban közterületi fejlesztések is indulnak a könyvtár és a Csabagyöngye között, valamint a múzeum térségében. Hamarosan elindul a Békéscsaba belvárosa és Gerla közötti kerékpárút felújítása, az ipari parkok létesítése a Modern Városok Program részeként. Az energetikai pályázatok, napelempark-fejlesztés, valamint az energiatakarékos buszok beszerzései is folyamatban vannak – tette hozzá a képviselő.  

 

Köszönet az egészségügyi dolgozóknak!

Herczeg Tamás hálás az egészségügyben dolgozók és a szociális ágazatban dolgozók munkájáért, valamint kiemelte a rendvédelmi szervek munkáját, hiszen sokat tesznek azért, hogy rend és nyugalom legyen az országban. Mint mondta, köszönet jár a kereskedelemben dolgozóknak is, akik minden nap biztosítják számunkra a vásárlás lehetőségét, kockáztatva ezzel saját egészségüket.

További programok »

Itthon

Hidvégi Edit: Imádom a munkám!

Óvodás korában elhatározta, hogy pedagógus lesz; a tanítóképző után két évet tanított is, majd nem hosszabbították meg a szerződését. Közben hamarosan megszületett az első gyermeke, Detti, és vele együtt egy csudálatos álomvilágba merült. Megalkotta az Álomtextilt. (Dettit Bálint és Gergő követte.)
13:20
FEL