Herczeg Tamás: Azon dolgozom, hogy a Körös szálló épületét ősz végéig elbontsák

2021. május 16. 06:39 | Mikóczy Erika

Már több mint 4,5 millió ember kapta meg hazánkban legalább az első oltását, egyedülálló út- és járdafelújítás kezdődik a megyében, a megyeszékhely idén is kormányzati támogatásban részesült, és a Körös szálló ügyében is történnek lépések. Többek között erről beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel Gyemendi Réka műsorvezető.

 

– Országosan meghaladta a 4,5 millió főt a beoltottak száma. Milyen az oltakozási kedv Békés megyében?

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy egyre magasabb azoknak a száma, akik szeretnék beoltatni magukat vagy fontolóra vették ennek a lehetőségét. Több mint 4,5 millióan legalább az első oltásukat már megkapták, azokkal együtt, akik átestek a betegségen, közelítünk a nyájimmunitáshoz, de még messze vagyunk ettől. Továbbra is arra biztatok tehát mindenkit, aki eddig még nem tette meg, hogy regisztráljon és oltassa be magát. Korábban nem volt olyan, hogy Békés megyében egyszerre mind a hat Magyarországon hozzáférhető vakcina elérhető lett volna, most ez így van. Elindult a 16 és 18 évesek oltása is, ebből a korosztályból minden második fiatal regisztrált, és sokan túl vannak az első Pfizer-oltásukon. Békés megyében mintegy kétezer érintett fiatal regisztrált, az ő oltásuk is elkezdődött. Ezen kívül folytatódik minden korosztály beoltása az oltópontokon és a háziorvosi rendelőkben. Ma már lehetőség van arra, hogy a regisztráltak időpontot foglaljanak, és akár több oltóanyag közül válasszanak. Békés megye egyébként dobogós helyen áll abból a szempontból, hogy a regisztráltak mintegy 90 százalékát már beoltották.

 

– Ön történelmi jelentőségűnek nevezte a Békéscsabán megvalósítandó út- és járdaépítési és felújítási programot. Jelenleg hol tartanak az előkészületek?

Több mint 7 milliárd forintot kap három évre elosztva az önkormányzat arra, hogy egyrészt utakat építsen, másrészt pedig rossz minőségű utakat újítson fel. Békéscsabán az utak mintegy 18 százaléka nem aszfaltozott. 2022 végéig 8 százalék alá fog csökkenni ez az arány. Első lépésben 46 útszakaszon kezdődik majd ütemezetten az útépítési program. Rövid időn belül elindulhatnak a munkálatok.  Ugyanez igaz egyébként a járdafejlesztésre is: több mint kétszáz helyen újulnak meg vagy épülnek járdák, járdaszakaszok. Csak hogy érzékeltessem, mit jelent ez: mintegy 80 kilométernyi új és megújuló járda lesz Békéscsabán két éven belül, ha ezeket egymás mellé raknánk, majdnem elérnénk a Tiszáig. A négy ütemben megvalósuló járdafejlesztési program a nyáron indul el, és 2022 végéig tart majd.

Tavaly év végén jelentős kormányzati támogatást kapott Békéscsaba, most pedig újabb 600 millió forint érkezik a városba. Mihez nyújtanak segítséget ezek a támogatások? 

– Múlt évben 1,38 milliárd forint kormányzati segítséget kapott az önkormányzat a járvány miatti bevételkiesések kompenzálására, emellett mintegy 603 millió forintot kaptunk az Alföldvíz Zrt. helyzetének kezelésére. Most újabb 600 millió forintos támogatáshoz jut a város, az utóbbi összeg szintén a kieső bevételek pótlására szolgál. A kormány tavalyi és mostani támogatását összeadva az egy főre jutó pénzbeli segítség összege országosan is kiemelkedő Békéscsabán. Hogy miként használja fel az önkormányzat az újabb támogatást, erről a képviselő-testület, illetve ha a veszélyhelyzeti jogrend időszakában születik a döntés, akkor közgyűlési hatáskörben a polgármester úr hivatott dönteni. Szarvas Péter polgármesterrel és Hanó Miklós alpolgármesterrel tárgyaltunk arról, hogy Békéscsabán még viszonylag sok olyan utca van, ahol nincsen egészséges ivóvizet biztosító vezetékes vízhálózat. Ennek a fejlesztésére is kell valamilyen forrást találni, bízom benne, hogy a 600 millió forint egy kisebb részét majd erre használja fel az önkormányzat. Dolgozunk azon, hogy az egészséges ivóvizet biztosító vízvezeték-hálózatra egyéb forrást is találjunk belátható időn belül.  

 

– Úgy tudni, egyeztetések folynak a Wenckheim turista- és kerékpárút folytatását illetően, illetve a Körös szálló ügyében is történt előrelépés.

– A Wenckheim turista- és kerékpárútnál 1,3 milliárd forintra van még szükség ahhoz, hogy a Békéscsabától a szabadkígyósi kastélyig tartó szakasz végig kiépüljön. Jól haladunk ebben az ügyben, és jó reményünk van arra, hogy hamarosan ehhez is forrást kapjunk. A Körös szállóval kapcsolatban a döntés szakaszában vagyunk abból a szempontból, hogy az állam és az állami tulajdonos a bontásra az elkülönített forrást megkapja, és a bontási munkálatok elkezdődjenek. Én azt szeretném, és azon dolgozom, hogy ebben az esztendőben az ősz végéig a Körös szálló romos épületét elbontsák.

További programok »

FEL