Herczeg Tamás: A tájseb, a Körös szálló épülete eltűnik Békéscsaba szívéből

2021. május 29. 13:24 | Mikóczy Erika

Javulnak, a járványügyi mutatók, jelentős járdafejlesztés indul Békéscsabán, miután a város több mint 2,3 milliárd forintot kapott erre a kormányzattól, de forrás érkezik a Körös Hotel épületének lebontására is – a 7.Tv Aktuális című műsorában Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel beszélgetett erről Csiffáry Zsuzsanna műsorvezető.

– A város lakói leggyakrabban a járdafejlesztésekkel kapcsolatban keresik meg az önkormányzatot. Most több mint 2,3 milliárd forintból újulhatnak meg a járdák, mi fér ebbe a keretbe?

A járdákkal kapcsolatban valóban nagy sok igény jelenik meg az önkormányzati képviselők asztalán, illetve a polgármesteri hivatalban, hisz több mint hatszáz utca van Békéscsabán. Most nagyot léphetünk előre azzal, hogy 2022 végéig, négy ütemben egy nagy járdaépítési és -felújítási program valósul meg ebből a 2,3 milliárd forintból. A fejlesztés több mint 200 járdát és járdaszakaszt érint. Van olyan utca, ahol az egyik oldalon teljes hosszúságában készül el vagy újul meg a járda, vannak olyan részek, ahol két keresztutca között lesz újjáépítve a járda, és vannak olyanok is, ahol a balesetveszélyes felületeken történik majd beavatkozás.

 

– A Magyar Közlönyben megjelent, hogy 191,2 millió forintot biztosít a kormány Körös Hotel épületének elbontására. Ön korábban azt mondta, szeretné, hogy ez még ebben az évben megvalósuljon. Milyen esélyt lát erre?

Egészen biztosnak tartom, hogy idén végre eltűnik ez a tájseb a város szívéből. A forrás elegendő arra, hogy a Körös szálló egykori épületét elbontsák, hogy egy rendezett zöld felület legyen majd a helyén. Úgy egyeztettünk miniszterelnök úrral és a kormányzati szereplőkkel, hogy az önkormányzat megkaphatja ezt az 1997 négyzetméternyi területet. Hogy azután mi lesz a szálló helyén, arról majd a közgyűlés dönt. Kezdeményeztem egy közösségi tervezést, társadalmi egyeztetést ebben az ügyben, de természetesen a végső szót d a közgyűlés mondja ki, hogy mi legyen az egykori Körös szálló területén.

 

 

– A szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújított déli homlokzatát már láthattak az érdeklődők. A felújítás 3,2 milliárd forintból valósul meg. Miért fontos ez a fejlesztés?

Úgy valósul meg ez a kastélyfelújítás, hogy több mint 3 milliárd forint felét az Európai Uniótól, felét pedig nemzeti forrásból kapja Szabadkígyós. Egy olyan kiállítás nyílik majd ott, ami 21. századi eszközökkel dolgozik. A Vendégségben Wenckheiméknél címet viseli majd az itt látható állandó kiállítás. Tegyük hozzá, hogy a körülbelül 23 hektáros kastélypark is megújul. A fejlesztési terveknek ezzel azonban még nincs vége: szeretnénk, hogy a következő kastélyprogramban is forrást kaphasson Szabadkígyós arra, hogy a kastélyt még tovább szépítse. Azért nagyon fontos a kastély rendbetétele, mert a múltunk, az épített örökségünk egy igen értékes része. A 19. században épült a kastély Ybl Miklós tervei alapján, olyan öröksége ez a múltunknak, amire vigyáznunk kell, amit gondoznunk kell. Azt reméljük, hogy ha teljes egészében megújul a kastély, és az ottani programok, az ottani kiállítások látogathatók lesznek, akkor ez megélénkíti a térség turizmusát is. A Wenckheim turista- és kerékpárútra Békéscsaba önkormányzata további 1,3 milliárd forintot kapott, így megvan a szükséges forrás arra, Békéscsabáról is biztonságosan tudjunk majd kerékpárral elmenni Szabadkígyósra. A turista- és kerékpárút jövő év közepére készül el teljesen.

 

– A járványhelyzet Békés megyében is sokat javult. Mit gondol, fellélegezhet az egészségügy?

Az egészségügy ma már sokkal kisebb teher alatt dolgozik, mint néhány hete. Minden mutató alapján azt látjuk, hogy lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ami annak is köszönhető, hogy több mint ötmillió ember már megkapta az oltást. Tudjuk azonban, hogy a várólisták a járvány miatt meghosszabbodtak, és elmaradtak halasztható műtétek, emiatt tehát az egészségügy terhelése továbbra is nagy lesz. A virológusok előrevetítették, hogy lehet a járványnak negyedik hulláma is, azonban – az oltásoknak köszönhetően – az várhatóan sokkal alacsonyabb szinten fog tetőzni, mint a harmadik.

 

– Újraindult az élet a kulturális intézményekben, ez mennyiben tud segíteni a járványban megfáradt emberek mentális regenerálódásában?

Sokat segít, hogy vannak már rendezvények, de az is, hogy végre közösségekben lehetünk, nem kell félnünk egymástól, vagy nem kell önmagunktól félteni a szeretteinket. A személyes kapcsolatok, közös élmények pedig segítenek abban, hogy ne érezze azt a szörnyű bezártságot az ember, ami roppant módon nyomasztotta szinte mindnyájunk lelkét. Erőt ad és feltölt, hogy a korlátozások döntő része megszűnt, és újraéledhettek a személyesés közösségi kapcsolataink. Jó érzés látni, hogy újra élettel telnek meg az utcák, terek, vendéglátóhelyek, intézmények – már nagyon régóta vártunk arra, hogy biztonságosan találkozhassunk egymással.

További programok »

FEL