Két honvédségi oltóbusz érkezett Békés megyébe

2021. április 21. 11:18 | Papp Ádám Sándor

Szerdától péntekig a békéscsabai, a gyulai, valamint a mezőkovácsházi járásban lesz jelen két honvédségi oltóbusz – ismertette a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Takács Árpád kiemelte: a következő három napban mintegy 1200 főt oltanak be a honvédség munkatársai.

Békéscsabán szerdától péntekig az Orosházi úton található Jaminai Közösségi Ház udvarában parkol a honvédségi oltóbusz. A regisztrációt és a kötelező vérnyomásmérést követően az oltásra jelentkező felszáll a járműre, ahol beoltják – mondta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese.

– Március 27-e óta végez szolgálatot vidéken a honvédség öt oltóbusza. Ma Békéscsabán Pfizer vakcinával oltunk. Az itt tartózkodásunk alatt háromszor 180 ember oltását terveztük, azonban lehetséges, hogy több lakost is be tudunk oltani, hiszen rendelkezésünkre áll még vakcina – emelte ki dr. Bognár Tamás.

Takács Árpád kormánymegbízott elmondta: az átoltottság növelése érdekében, a Békés Megyei Védelmi Bizottság kérésére a Magyar Honvédség két oltóbuszt bocsátott rendelkezésre a következő három napra. 

 

Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter

 

– A mezőkovácsházi, gyulai és békéscsabai járásban támogatják ezt a tevékenységet, több mint 1200 fő beoltására lesz lehetőség, ami komoly előrelépés megyénk számára. Érdemes arról is beszélni, hogy kezdődik az oltási hét, ami azt jelenti, hogy szerdától - szerdáig mind a 7 oltóponton folyamatosan adják be az orvos kollégák az oltásokat. Jelen esetben Pfizer és Szputnyik első és második körös oltásokról van szó. Hétvégétől, jövőhét elejétől a Sinopharm vakcinát adják be az oltópontokon. Ugyanez a helyzet a 189 háziorvosi rendelőben, hiszen ők is oltanak Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Sinopharm vakcinával – emelte ki Takács Árpád.

Fotó: Bagi József / 7.TV

Fotó: Bagi József / 7.Tv

 

A térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Békés megye újabb mérföldkőhöz érkezett. Herczeg Tamás kiemelte: a megyében a beoltottak száma meghaladta a százezret.

– Kelet-Magyarországon viszonylag kisebb azoknak az aránya, akik regisztráltak az oltásra, ugyanakkor az is tény, hogy Békés megyében az országos átlagot meghaladó módon zajlik az oltás – mondta Herczeg Tamás.

Hozzátette: cél az, hogy az országba érkező vakcinákat "eloltsák", továbbá az, hogy rövid időn belül a regisztrált személyeket beoltsák.

Takács Árpád és Herczeg Tamás (fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter)

További programok »

FEL