Herczeg T. Tamás: A csabai egy jó adottságokkal rendelkező színház

15:15 | Mikóczy Erika

Január 1-jétől Herczeg T. Tamás a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója. A direktort egyebek mellett arról kérdezte a 7.Tv Művészbejáró című magazinjában Varga Diána műsorvezető, hogy milyen színházat képzel el Csabán.

Herczeg T. Tamás szakterülete a művészeti menedzsment, művészeti intézmény-irányítás és a kulturális marketing. Szakmai pályafutásának meghatározó állomása a Szegedi Szabadtéri Játékok, ahol a színházzal összevont intézmény kommunikációját irányította, a játékok igazgató-helyettese, majd 2013-2021-ig az igazgatója volt. A Szegedi Tudományegyetem címzetes főiskolai docenseként, 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként, majd az egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet vezetőjeként dolgozott, idén januártól pedig a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

Mint azt Herczeg T. Tamás kiemelte, a „színházcsinálás” közös dolog a művészekkel és a közönséggel is. Ahogy fogalmazott, Békéscsabán, itt és most kell megtalálni azokat a kulcsokat, azokat a vonalakat, amelyek érvényessé teszik a színházat. A munkában segíti az is, hogy már nem először dolgozik a társulattal.

– Még Konter László igazgatása alatt eltöltöttem itt egy szezont, részint játszottam – a Jézus Krisztus Szupersztárban Kajafást énekeltem –, részint pedig menedzser voltam. Innen datálódik a Tege Antallal évtizedek óta tartó barátságunk, szakmai kapcsolatunk is. Az elmúlt években pedig Seregi Zoltán igazgató úr megtisztelt azzal, hogy többször is rendezhettem Csabán. A nagyszüleim egyébként itt éltek, régen sokszor voltam náluk a Szőlő utcában, most ez egy újbóli visszatalálás a városhoz is – jegyezte meg Herczeg T. Tamás. 

 

 

Az új igazgató szerint, amit most átvett, az egy fantasztikus örökség, egy jó adottságokkal rendelkező színház, több játszóhellyel egy épületen belül. A társulatban pedig számos különböző, erős karakterű művész van, akik mind-mind segítik annak a színházi életnek a kialakítását, amelyet Tege Antallal, mint főrendezővel együtt elképzeltek.

– A színházművészet, mint minden művészeti ág, és mint az életünk is, folyamatosan különböző hatások alatt van. Ezek vagy produktívak, amikor mi fedezünk fel valamit, vagy reproduktívak, amikor máshonnak merítünk. Állandóan változásban vagyunk, a színház ettől válik kortárssá, érvényessé, és így tudunk a közönség számára is mindig újat mutatni egy régen megalkotott műből – tette hozzá Herczeg T. Tamás.

Az igazgató hangsúlyozta, egy olyan színházat szeretne, amelyet nemcsak szeret a közönség, hanem amelyre nagyon büszke is. Ahogy fogalmazott, szeretnék kiérdemelni azt az előzetes bizalmat, amit a városvezetéstől kaptak.

– Olyan színházat szeretnénk művészetileg és műsorpolitika tekintetében is, amelyben a közönség azt érzi, hogy ez róla szól. Ahol a szüneteknek is fontosak, hiszen a színházi élmény nemcsak a művészeti alkotás befogadásáról szól, hanem egy komoly társasági esemény is. A színház Békéscsaba társasági életének egy exkluzív színtere – jegyezte meg Herczeg T. Tamás.

További programok »

FEL