Háromszor láttam Charlie Watts-ot, ő egyszer sem engem

2021. augusztus 25. 18:02 | Such Tamás

A felesége szerint nem volt igazi Stone. Mások szerint ő volt a motor. Egy biztos, az 1999-es imsti koncerten ő kapta a legnagyobb ovációt. Kedden 80 esztendős korában elhunyt Charlie Watts, a Rolling Stones örökös dobosa.

Lassan reagálok egy halálesetre. Nyilván fel kell dolgozni. Ráadásul kedd óta már szétírták a netet, így némileg a saját történeteimet mesélem el vele kapcsolatban.

Tehát háromszor láttam a Stonest (ők egyszer sem engem). Kétszer a Népstadionban/Puskás Stadionban: 1995-ben és 2007-ben; egyszer pedig az ausztriai Imstben, 1999-ben.

Tizenegy évesen megkaptam apámtól Földes László, alias Hobo Rolling Stones című könyvét, amely tele van képpel. Már akkor feltűnt, hogy Charlie szinte sosem illik a kezdeti beatleses, majd a rock ’n rollos, pop-rockos stb. képbe.

A Hobo-könyvön, a lemezeiken és néhány magazinon kívül a másik nagy mankó az 1987-ben, az együttes 25 éves jubileumára forgatott, 25x5 című háromrészes portréfilm volt, amit a rendszerváltozás környékén sugárzott a Duna Tv. (Jagger magyar hangja Bochkor Gábor volt.) 

Rolling  Stones

Az első felállás: Brian Jones, Charlie Watts, Mick Jagger, Keith Richards és Bill Wyman – Fotó: Reuters

 

Mondanom sem kell, a 25x5-ben Charlie megnyilvánulásai tetszettek a legjobban:

a) Még a hatvanas évek közepén, amikor már befutottak, az egyik riporter azt kérdezte tőle: – Mennyit keresel, Charlie? Válasz: – Ezreket!

b) Amikor 1969-ben meghalt az életet óriási kanállal zabáló Brian Jones, a dobos ’87-ben így kommentálta a történetet: – Szeretett, inni, kábítószerezni, de nem tett neki jót… (Valójában senkinek sem tesz jót - S.T.)

c) Szintén a 25 éves évfordulón azt kérdezték tőle: – Charlie, milyen volt ez a 25 éves ide-oda munka? – Ez öt év munka, és 20 év ide-oda volt.

Charlie idővel kitalálta a dobtechnikáját, amely az imidzsévé is vált: nem egyszer, amikor a négynegyedet ütötte a lábcinen, a negyedik ütemnél mindig a magasba emelte a verőt. (Emlékszem a hazai nagyon zenészek ki voltak tőle akadva, miszerint az a fószer nem is tud dobolni.)

Amikor az It’s Only Rock ’N’ Roll klipjét forgatták egy sátorban, a nóta kétharmadánál habfürdőt fújtak a zenészekre. A hab csak nőtt és nőtt, és amíg Mick Jaggerék kipipiskedtek a habokból, az ötletgazdák arra nem gondoltak, hogy Charlie ülőmagasságban helyezkedik el, lévén dobol. (3:19-nél már csak a kiemelt verő látszik; míg mindenki bulizott, ő majdnem megfulladt.)

 

 

A 1995-ös pesti koncert szó szerinte vadállat volt: Mick Jagger vagy 25 kilométert futott a színpad egyik végétől a másikig. (Takács Tamásék voltak az előzenekar; az egyik gitárszóló alatt Tamás futva kipróbálta a Jagger játszóterét, épphogy visszaért a rázás végére, közben alig kapott levegőt.) Charlie állítólag a hangversenyt követően másnap nem a banda után, hanem egy Kecskemét melletti tanyára ment, és vett egy lovat.

A 99-es imsti koncert előtt volt időnk még sétálni a településen. Az egyik kávézóban Ronnie Woodnak, a másik gitárosnak (Keith Richards az egyik) volt egy festménytárlata. (Nyilvánvalóan csak másolatok.) Ott Zucchero és Brian Adams csapatai voltak az előzenekarok. De ilyenkor kit érdekelnek ezek a gyenge backin’ bandák, amikor mindenki a Rolling Stonest várja? Majd ismét egy közel kétórás Jagger-henger következett. És amikor bemutatták a csapatot – ahogy fentebb fogalmaztam –, Charlie Watts kapta a legnagyobb üdvrivalgást.

 

Rolling Stones - Fotó: Reuters

És az utolsó felállás: Ronnie Wood (az új fiú, aki 1975 óta van velük), Keith Richards, Mick Jagger, Keith Richards és Charlie Watts – Fotó: Reuters

 

Végül…

2007 nyarán, amikor a Gördülő Kövek (sic!), a Bigger Bang turnéjával megnyalták Budapestet, az akkor még létező békéscsabai Foolabout néhány tagja egy hosszú, sörös-csajozós-balhézós hétvégévé avanzsálták a nagy élményt. Pontosabban a megakoncert után több százezer wattal (bocs, Charlie!) felhúzva, még egy napig söpörtek és pörögtek a bel- és külvárosban. Ez az önfeledt lejtés néhány pesti mezőgazdasági proletárnak nem jött be. És úgy gondolták, hogy aggodalmukat egy kis pofánveréssel nyomatékosítják. A nem éppen egyoldalú kiskakaskodásnak a kékruhás milicista egylet vetett véget.

Már-már ott lebegett a csoportos garázdaság gyanúja a csabai gyerekek feje felett, amikor némi teátrális trükkel, verbálisan két vállra fektették a yard kikocsikázott emberkéit. Így őket megsajnálták (akkor még csak 17 esztendősek voltak, mi több, jó tanulók, jó sportolók), és a kötekedő tökfejeket vitték be a tömlöcbe.

Akkor még az előző Puskás állt. A buli előtt Demszky Gábor, a regnáló főpolgármester örömmel újságolta el Micknek, hogy hamarosan új stadiont építenek.

– Remélem, majd minket hívtok meg a megnyitóra! – válaszolt a világ legnagyobb cirkuszának az igazgatója.

Továbbá szó volt arról is, hogy a Stones nyitja meg a 2017-es vizes vb-t. Talán negyedjére is láthattam volna Charlie-t.

Charlie Watts - Victoria_Will_(Keystone)

További programok »

Kultúra

FEL