Elhunyt Velkey Gábor, Békéscsaba korábbi alpolgármestere

12:12 | Mikóczy Erika

Délelőtt kaptuk a hírt, hogy a hétvégén, a nagyatádi eXtremeMan nyílt nemzetközi triatlonversenyen elhunyt Velkey Gábor. Mindössze 63 éves volt.

Velkey Gábor 1987-től volt tudományos kutató a MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet Békéscsabai Osztályán. Kutatási területe a helyi társadalom, önkormányzatok, települési oktatás- és szociálpolitika, foglalkoztatás-politka, a területfejlesztés, a humánerőforrás fejlesztés, a társadalmi integráció elméleti kérdései voltak. 1990-től rendszeresen tanított a Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskola Karán (ma Gál Ferenc Egyetem), illetve több itt folyó kihelyezett képzésen.

1988-ban alapító tagja volt a TDDSZ-nek, 1994-től önkormányzati képviselő lett Békéscsabán, a testületben az SZDSZ frakcióvezetőjeként és az oktatási bizottság elnökeként tevékenykedett. Erről az időszakról korábban így nyilatkozott:

Az önkormányzatban az 1994-től 2002-ig tartó időszak volt a legszebb számomra, amikor képviselőként, bizottsági elnökként és frakcióvezetőként tevékenykedtem. Akkoriban öröm volt a közéletben dolgozni, mindenki próbálgatta, hogyan lehet a demokráciát a gyakorlatban megvalósítani. A közgyűlést jó hangulat, együttműködés, tartalmi viták jellemezték. Én leginkább a humán területen dolgoztam; az oktatásban és szociális szférában is számos új dolgot találtunk ki és próbáltunk megvalósítani a szakapparátussal, a szakmai szervezetekkel, a civilekkel és a különböző politikai csoportokkal egyeztetve.”

Ezután Békéscsaba alpolgármestere volt, ez idő alatt a közreműködésével sportfejlesztések, sportprogramok indultak el, megépült az atlétikai pálya, idejött a vízilabda válogatott, elindították a vívócsarnok megépítését, itt volt kézilabda Európa-bajnokság, a Tour de Hongrie is érintette Békéscsabát, műfüves pályák épültek. Akkor lett a városé a Balassi, megépült az Ibsen, rengeteg fejlesztés történt az oktatásban, és a szakképzésben elindult egy komoly innováció.

2007-ben került az Országgyűlésbe, az ottani munkát úgy fogta fel, hogy jó törvényeket kell hozni, mert azzal tud a legtöbbet tenni – rengeteg módosító javaslata volt, aktívan vett részt a vitákban, ezek többnyire szakmai alapú viták voltak, ahol az érvek játszották a fő szerepet.

Bár kimondottan szeretett a közéletben dolgozni, mindig kutatóként és tanárként tekintett magára. Közben 2011-ben megszerezte a PhD-t, ez segített abban is, hogy gond nélkül visszailleszkedjen a kutatásba.

Amikor több szabadideje lett, fiaik is felnőttek, elkezdett aktívabban biciklizni, majd bekerült egy olyan békéscsabai társaságba, ahol triatlonosok is vannak. A munka és a család mellett ezután főleg a sport töltötte ki az életét.

Felfoghatatlan, hogy ennek most vége szakadt…

További programok »

FEL