Próbálni kezdték a Jókaiban a Három sárkány, avagy a három nagynénit

2024. április 26. 17:27 | Csiffáry Zsuzsanna

Pár nappal ezelőtt mutatta be a 2024/2025-ös évadát a Békéscsabai Jókai Színház vezetősége, máris egy új darab olvasópróbájáról számolhatunk be. Pénteken elkezdődött a Három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjáték olvasópróbája. Hunyady Sándor művét Katkó Ferenc viszi színpadra, amelyet májusban láthat majd a közönség.

A darab olvasópróbáján Katkó Ferenc köszöntötte a megjelenteket. A Három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjáték rendezője kitért az író színházi életére, majd kiemelte, hogy a darab egyik karakterén keresztül szeretné bemutatni a színészi pálya kihívásokkal és munkával, emberséggel teli oldalát. 

A Három sárkány, avagy a három nagynéni története Csaholyi Balázsról szól. A szerencsés férfiú három nővérrel, pazar vidéki otthonnal és remek fiúgyermekkel büszkélkedhet, csakhogy a pénz kifolyik a keze közül, ezért lánytestvérei minden lépését lesik. Fia, ifjabb Csaholyi sem különb: fővárosi joghallgatóként kisebb vagyont tapsolt már el, s igencsak rászorul az anyagi segítségre, különben kész eldobni magától az életét. A rossznyelvek egy gyönyörű színésznőről is rebesgetnek valamit az ügy kapcsán, így a nővérek kétségbeesetten id. Csaholyit küldik Budapestre, hogy egyenesbe tegye a dolgokat. Balázs tíz éve nem tette ki a lábát a birtokról, most végre kiszabadul: feltett szándéka, hogy csatlakozzon züllött fiához, és minden pénzét léha társaságban verje el. Amikor azonban találkozik Annával, fia szépséges szerelmével, megérti, Balázs miért vonzódik a lányhoz. A pénz lassan elfogy, és a hazatérés napja közeleg, majd el is múlik, a hiába várakozó nővérek pedig megérkeznek testvérük szállására. Kiderül, hogy Anna nemcsak gyönyörű, hanem melegszívű teremtés, ám a történet egyszer csak furcsa fordulatot vesz. 

A darab jelmeztervezője Kiss Kata, díszlettervezője pedig Egyed Zoltán. 

– Az egészet egy hangulat fogja meghatározni. A rendező határozott hangulati elképzelésekkel fordult hozzám. Egy nosztalgikus, békebeli rajzolt képregényszerű vizuális világot kell a színpadra tenni. A darab 4 helyszínét stilizált formában fogjuk megjeleníteni – fogalmzott Egyed Zoltán. 

 

Kép: Behir.hu

 

A történetet Ifj. Mlinár Pál koreografálja, Schäfer Szilveszter zenekarával szolgáltatják a korhű muzsikát. 

A darabban színpadra lép Kovács Edit, Liszi Melinda, Nánási-Veselényi Orsolya, Csonka Dóra, Tege AntalCsomós Lajos, Bartus Botond, Balázsi Róbert, Sallai Zsóka, Koromné Kőrösi BertaKorom Gábor, Hamar Vivien, Somogyi Anna, Kerekes Laura. Továbbá, Borák Péter, Falusi Balázs Áron, Bárkai Rozi, Bruda Róbert, Horváth Bence, Kövesdi Kornélia, Misurda-Kovács Adél is látható lesz az előasásban. 

Hunyady Sándor, A három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjáték bemutatója május 24-én lesz a Békéscsabai Jókai Színházban. 

Kép: Behir.hu

További programok »

FEL