Ha eljön a nagy nap: Minden az esküvők körül forgott a Csabagyöngyében

2018. február 3. 16:01 | Papp Ádám Sándor

Az esküvőké volt a főszerep szombaton, a Csabagyöngye Kulturális Központban Békéscsabán. A 14. Esküvő kiállítás és Kellékbörze szinte már  hagyománynak számít a békési megyeszékhelyen.

 

 

Az egynapos programra már a megnyitó után nagy volt az érdeklődés. Volt olyan látogató, aki azt mondta: csak pár év múlva szeretne megállapodni, azonban szeretne tisztában lenni a trendekkel.

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

– Az esküvői ruhák mindig is érdekeltek, tetszik, hogy közel ötvenféle ruhát lehet megtekinteni. Szeretnék a trendekkel is tisztában lenni, hiszen sose lehet tudni, hogy mikor jön el a nagy pillanat – hangsúlyozta az egyik érdeklődő.

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

 

A már lassan hagyománynak számító esemény fő célja a tájékoztatás, a figyelemfelkeltés és a tanácsadás – fogalmazott a kiállítás szervezője.

– Az ötlet 14 éve fogalmazódott meg, hiszen abban az időben minden megyeszékhelyen volt hasonló esküvő kiállítás, csak Békéscsabán nem – fogalmazott a kiállítás szervezője.  Nóvé Zoltán hozzátette: már abban az időszakban nyilvánvaló volt, hogy azok, akik a házasság előtt állnak, nem biztos, hogy tudják, milyen teendőik vannak, így előfordulhat, hogy kétségbeesnek. Kiemelte, hogy ezen a rendezvényen szakemberek segítségével nyerhetnek betekintést az esküvőszervezés menetébe, esküvői fotók elkészítésébe és sok más dologba is.

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

Esküvő-kiállítás a CSAKK-ban. Fotó: Kugyelka Attila

 

Az egynapos eseményen mellékprogramként tánclépéseket is tanulhattak az érdeklődők, valamint dísztárgyakat készíthettek és lakodalmi menüket is megkóstolhattak.

További programok »

FEL