Évente átlagosan 300 pár házasodik össze Békéscsabán

2019. február 16. 11:21 | Kugyelka-Zámbori Eszter

2018-ban is emelkedett a házasságkötések száma Magyarországon. Bár még nem készült el a Központi Statisztikai Hivatal teljes évre vonatkozó kimutatása, az már biztos, hogy tavaly január végétől november végéig közel ötszázzal több pár házasodott össze, mint 2017. első 11 hónapjában. Békéscsabán átlagosan 300 pár kötötte össze életét az elmúlt négy éveben.

 

 

A statisztikák szerint folyamatosan nő azoknak a száma, akik összekötnék életüket. A Békéscsabai Evangélikus Egyházközség adatai szerint a helyi párok átlagosan 10 százaléka döntött úgy, hogy a polgári esküvőt egyházi szertartással is megerősíti.

– Minden évben örömteli, hogy közel 30 vagy afölötti létszámban jelentkeznek jegyespárok azért, mert egyházi esküvőt szeretnének kötni. A 2000-es évek elején volt egy kicsi visszaesés, de ismét emelkedik ez a tendencia. Nagy öröm ez nekünk, mert azt látjuk a jegyes oktatás során, hogy a fiatalok tudatosan készülnek a közös életútjukra – emelte ki Péterné Benedek Ágnes evangélikus lelkész. Hozzátette: úgy tapasztalják, a fiatalok nyitottak arra, hogy az egyházi szertartás révén lelki és erkölcsi megerősítéssel indítsák el a közös életüket.

A békéscsabai polgármesteri hivatalban többféle lehetőség közül választhatnak a jegyesek. A helyi rendelet lehetővé teszi, hogy a péntek délutáni, kistermes esküvő térítésmentes legyen. Szombaton azonban nem ingyenes a szolgáltatás, ugyanakkor ezeken a napokon meg lehet választani a helyszínt, így lehet a díszterembe, a városháza udvarára vagy akár egy külső helyszínre kérni a polgári szertartást – erről a hivatal közigazgatási osztályvezetője beszélt.

– 2015-től minden évben körülbelül 300 esküvő kötettett Békéscsabán. 2017-ben  325 esküvő esetén működhettek közre a hivatal anyakönyvvezetői. A tavalyi évben ez alatt maradt az esküvők száma – tájékoztatott Dr. Urbán-Zsilák Klára. Az osztályvezető hozzátette: maximum egy évvel korábban, de legalább 30 nappal az esküvő tervezett időpontja előtt be kell jelentkezni a hivatalban.  Mint mondta: az a tapasztalatuk, hogy a jegyeseknek érdemes időben felkeresni az anyakönyvvezetőket, mert a legnépszerűbb július-augusztusi időpontokat nagyon gyorsan lefoglalják.

További programok »

FEL