Áldással egybekötött istentisztelettel kezdődött a házasság hete Békéscsabán

2019. február 10. 17:09 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Vasárnap elkezdődött el a Házasság hete, Békéscsabán a jaminai evangélikus templomban áldással egybekötött istentiszteletet tartottak.

 

 

Nagy Zoltán evangélikus lelkész Pál apostol Rómaiaknak írt leveléből a 15. fejezet 5. és 6. versét választotta a szószéki igehirdetéséhez. Úgy fogalmazott: Isten ajándékaként Pál a kölcsönös egyetértés célját tárja elénk: a türelmet és a vigasztalást. A szószéki igehirdetést követően Dorn Réka és Nagy Zoltán lelkészek megáldották a jelenlévő házaspárokat.

– Három éve kezdtük el a Házasság hete kapcsán, itt a jaminai evangélikus gyülekezetben azt a kezdeményezésünket, hogy a Valentin-naphoz legközelebb eső istentiszteletünkön megáldjuk azokat a házaspárokat, akik eljönnek erre az istentiszteletre. A Házasság hete direkt egy ellenpólusa a Valentin-napnak, hogy ne arra figyeljünk, hogy fogyasztásközpontú legyen egy ünnep, hanem arra fordítsuk a tekintetünket, hogy a lényeg – nekünk, keresztyéneknek, két ember együttélésében – mindig a házasság. Hiszen ez egy Istentől kapott szövetség, amelyben együtt él egy férfi és egy nő, és az Isten áldását adja erre a kapcsolatra. Fontos az, hogy tudatosítsuk: Isten áldására szükségünk van a házasságunkban és fontos, hogy lássuk a jó és pozitív példákat a házasságban élés örömében – hangsúlyozta Nagy Zoltán evangélikus lelkész.

Ahogy arról beszámoltunk hazánkban több mint száz településen várják programok az érdeklődőket.

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL