Újraszentelték az Úr házát, a jaminai evangélikus templomot

Kettős ünnep van ma: a gyülekezetek vasárnapja és anyák napja. Ünnepeljük az imádkozó gyülekezeteket, és az édesanyákat, akik talán először hoztak el bennünket az Úr házába – mondta Gáncs Péter püspök vasárnap délután a jaminai evangélikus templomban, ahol még többszörös ünnep lett május 6-a. Most tartották ugyanis a templom felújítás utáni újraszentelését és beiktatták hivatalába a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye megválasztott esperesét, Nagy Zoltánt, valamint egyházmegyei felügyelőjét, Liska Andrást.

 

 

 

Megtelt a jaminai evangélikus templom ezen a délutánon. Az érkezők közül a legtöbben már tudták, milyen kép fogadja őket a felújítás után, hiszen december 17-e óta újból használják a templomot. Mégis sokan megjegyezték, micsoda öröm, hogy nem a régi dohos szag, a málló vakolat, hanem friss illat és igazán szép, méltó környezet fogadja őket, ráadásul nemcsak a templomban, hanem a megújult gyülekezeti házban is.

A templomba ezúttal számos lelkész érkezett, de eljött például Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnok és Igor Furdík szlovák főkonzul is.

 

Örülök, ha ezt mondják nekem: az Úr házába megyünk

 

Örülök, ha ezt mondják nekem: az Úr házába megyünk – idézte Gáncs Péter a zsoltárt, hozzátéve, örömre és hálára ad okot, hogy Jaminában megújulhatott az „atyai ház”, ahol Isten vár ránk.

– Jó, hogy voltak, vannak és bizonyára lesznek is, akik így fogalmaznak. Remélem, Jaminában is vannak, akik ez mondják, és remélem, vannak olyan házak, ahol pedig meghallják a hívó szót. Hiszen ha ide, a megszépült jaminai templomba, az Úr házába jövünk, itt azzal az igazsággal találkozhatunk, ami nem elmélet, hanem maga az élet; maga az örök élet – fogalmazott Gáncs Péter.

A püspök kiemelte: Isten nemcsak a kövek megújításáról, hanem az „élő kövek” frissítéséről is gondoskodott, új vezetőket kap az evangélikus egyház.

Gáncs Péter rövidesen nyugdíjba vonul, őt Kondor Péter váltja, akinek helyére pedig Nagy Zoltán személyében új esperest iktattak be az ünnepi istentisztelet keretében. Ugyancsak most iktatták be Liska András egyházmegyei felügyelőt is újabb hat évre.

 

 

A püspök ezután felszentelte a felújított templomot, Isten áldását kérve mindazokra, akik részt vettek a felújításban, a templomra, és mindazokra, akik oda betérnek nemzedékről nemzedékre. Majd következett Nagy Zoltán és Liska András eskütétele és beiktatása.  „Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére” – hangzott az áldás Kondor Pétertől.

Megható pillanatok voltak, amikor ezután a jelenlevő valamennyi lelkész körbeállta az újonnan beiktatottakat, hogy megerősítsék őket. Ezután a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar énekelte el John Rutter Ároni áldását – „Az Úr áldjon meg téged, a Felséges Isten karja védjen… ” – Kutyejné Ablonczy Katalin vezényletével.

 

Kívül-belül megújult a templom

 

Az ünnepi alkalom közgyűléssel folytatódott, ahol egy kivetítő segítségével lépésről lépésre bemutatták, hogyan verték le és újították meg a vakolatot, hogyan újult meg kívül-belül a templom és a gyülekezeti ház. A templom tetején napelemeket helyeztek el, mégpedig úgy, hogy egy kereszt alakot kihagytak, így akár repülőről is látszik, hogy az egy egyházi épület.

Elhangzott, hogy a kormányzattól kapott támogatást a Magyarországi Evangélikus Egyház, és azon belül a csabai egyházközség a belvárosi nagytemplom, a volt magtár, illetve a jaminai evangélikus templom és gyülekezeti ház felújítására. Első lépésként összesen 180 millió forintból a jaminai templom és gyülekezeti ház felújítása készült el, a nagytemplom felújítása pedig folyamatban van.

 

Nagy Zoltán: Fontos, hogy mesterrel együtt járva elérhető közelségben legyünk

 

A közgyűlést egyházmegyei közgyűlés követte, ahol Nagy Zoltán és Liska András is elmondta székfoglaló beszédét.

– Fontos, hogy azt az igazságot hirdessük, amit Jézus hozott el számunkra, azt az egyetlen üdvözítő igazságot, amellyel megszólítható minden generáció. Fontos, hogy a mesterrel együtt járva az úton elérhető közelségben legyünk mi lelkészek, közösségek és gyülekezeti tagok – fogalmazott Nagy Zoltán.

Végezetül Kutyej Pál Várkonyi János egy festményével ajándékozta meg Gáncs Péter rövidesen nyugdíjba vonuló püspököt, majd szeretetvendégséggel zárult ez a különleges nap Jaminában.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , ,