Március 19-én veszi kezdetét a 17. Tavaszi Fesztivál Békéscsabán

2019. március 13. 18:17 | Gyemendi Réka

Idén 17. alkalommal rendezik meg a Tavaszi Fesztivált Békéscsabán március 19 és április 20 között. A rendezvényre összművészeti programok széles kínálatával várják az érdeklődőket. Az összesen 50 esemény között lesznek képzőművészeti, színházi, táncos illetve családi programok is. 

 

 

Vandlik-Varga Nelli, a Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője a rendezvény sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál nagy múltra tekint vissza és a kezdetektől fogva három rendezői elv működik a programok összeállításánál.

– Egy összművészeti fesztiválról van szó, ami azt jelenti, hogy a programokra a sokszínűség jellemző. A könnyűzenei programok mellett a színház, a tánc, a képzőművészet és az irodalom is képviselteti magát számos eseményen, de mindemellett a családokra is gondoltunk. Nagyon fontos, hogy az országosan ismert, illetve nemzetközi előadókon túl a helyi illetőségű fellépők is nagy szerepet kapjanak. Visszatérő fellépő péládul a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar, a Bartók Béla Vegyeskar, Hajtmann Ildikó és a Csaba Big Band is, akik rendszerint az országosan ismert művészekhez hasonlóan megtöltik a rendezvényteret. A programok nagy része a Csabagyöngye Kulturális Központban várja a kikapcsolódni vágyókat, de a telephelyen kívül a Békéscsabai Jókai Színházban, a Munkácsy Mihály Múzeumban, a Napsugár Bábszínházban és a Vasutas Művelődési Házban is lesznek programok – ismertette a kommunikációs vezető.

Forczek Győző fesztiváligazgató úgy fogalmazott: évről évre az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb korosztályt érjék el programjaikkal. Hozzátette: a programok nagy része a 20 év fölötti korosztálynak szól, de a családokra is gondoltak: az Alma zenekar révén a legkisebbekre is kellemes időtöltés vár a fesztiválra ellátogatva.

Március 19-én a rendezvény megnyitóján köszöntőt mond Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke és korábbi fesztiváligazgatója.

A Tavaszi Fesztivál műsorfizete online itt tekinthető meg, jövőhét hétfőtől pedig nyomtatásban is elérhető.

 

Főbb programok:

márcisu 19.: Somogyi-Tóth Dániel és az Alföld Quartet

március 23. Honeybeast:Legyen tánc! a Szegedi Balett közreműködésével

március 25.: Koncz Zsuzsa: Így volt szép...

március 30.: Körösparti Vasutas Koncert Fúvós Zenekar

március 31.: Kijev Balett: Rómeó és Júlia

április 6.: Alma együttes

április 6.: VII. Tavaszköszöntő Est

április 12.: Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar

április 12.: Kaukázus

április 14. Filharmónia: Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus

április 17.: Hajtmann Ildikó és Vozár M. Krisztián

április 18.: Csaba Big Band

április 20.: Deák Bill 70, vendég: Borsodi Blue Collective

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL